Sport

Orbán példaképe a korfui hegyeknek is nekimegy

“Viszonylag későn, 28 évesen kezdtem el futni és gyakorlatilag már a második héten kitaláltam, hogy szeretnék teljesíteni egy félmaratont egy versenyen, tehát már a kezdettől volt egy cél, ezek nőttek az évek során”

– nyilatkozta a kezdetekről Orbán Viktor miniszterelnök példaképe, Lubics Szilvia ultramaratonista, aki egymás után hétszer teljesítette a Sparthatlont, vagyis az Athén–Spárta közti 245,3 km-es futóversenyt, háromszor ráadásul elsőként beérve a célba.

Mindezt amatőr futóként, 3 fiúgyermek és egy fogászati praxis mellett.

Tavaly a Death Valley Nemzeti Park (Halál Völgy Nemzeti Park) sivatagában futotta le a 217 km-t, 50 fok körüli hőségben, most pedig arra készül, hogy a 104 kilométeres, 4200 szintemelkedéssel nehezített Corfu Mountain Trail nevű versenyt teljesítse.

“Nyilván nincs az embernek mindennap egyforma lelkesedése. Alapvetően engem a célok tudnak legjobban motiválni. Ha van egy nagyobb cél, akkor az edzések 95 százalékát lelkesen végzem. Ha meg éppen nincs kedvem, akkor csak megcsinálom. Ilyenkor az segít, hogy tudom, hogy éppen miért megyek ki”

– magyarázta Lubics.

A futás a testnek és a szellemnek is jót tesz, gondoljunk csak arra, milyen jó néha egy feszült nap után kiengedni a gőzt egy kis kocogással. Akinek pedig még így is szüksége van motivációra, annak azt ajánljuk, hogy látogasson el erre az oldalra, mert az alapítvány az amatőr futást kívánja ösztönözni, futóeseményeken való részvétel támogatásával, amellyel elsősorban szabadidősport-egyesületeknek, diáksport-szervezeteknek, valamit oktatási intézményeknek igyekeznek segíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik