Sport

Újabb csapatsportban érik a Fradi-arany

A címvédő FTC 15-10-re győzött az OSC vendégeként a férfi vízilabda ob I döntőjének szombati második mérkőzésén, így már csak egyetlen sikerre van az aranyéremétől.

A Ferencváros remekül kezdte a mérkőzést, gyorsan három góllal elhúzott, és ezt követően egészen a harmadik negyed második feléig az történt a medencében, amit a zöld-fehérek akartak.

Az OSC játékosai fontos szituációkban rendre hibáztak, ezért sokáig nem tudtak közelebb férkőzni riválisukhoz.

A harmadik szakasz hajrájában aztán a hazaiak játszottak jobban, és az utolsó szünetre két gólra faragták hátrányukat, majd a zárónegyed elején 9-8-ra jöttek fel.

Ekkor úgy tűnt, izgalmas lesz a meccs vége, ám az FTC megrázta magát, szinte minden támadásából betalált, és még a negyed feléig eldöntötte a találkozót, melyet végül öt góllal nyert meg.

Az FTC korábban már két csapatsportban, jégkorongban és labdarúgásban bajnoki címet ünnepelhetett, és küszöbön áll az újabb siker.

Eredmény:

E.ON férfi ob I, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés:
A-Híd OSC Újbuda – FTC-Telekom 10-15 (2-5, 2-3, 3-1, 3-6)
gól: Ukropina 4, Erdélyi 2, Kovács, Salamon, Randelovic, Brguljan 1-1, illetve Sedlmayer, Kállay, Vámos, Mezei, Jaksic, Varga 2-2, Német, Jansik, Mitrovic 1-1

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 az FTC javára. A döntő harmadik mérkőzését szerdán rendezik.

 

a 15. helyért, 2. mérkőzés:
KSI – VasasPlaket 10-11 (3-4, 2-5, 3-2, 2-0)

A párharc győztese: a Vasas, 2-0-ás összesítéssel.

 Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik