Kovács Anna nélkül vág neki a vb-selejtezőnek a női kézilabda-válogatott

Mindenki más mentálisan és fizikálisan készen áll.
Kapcsolódó cikkek

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Ausztria elleni, június eleji világbajnoki selejtezőmérkőzésre. A magyar együttes jövő keddtől Győrben készül, majd június 2-án, a párharc első felvonásán 18 órától Grazban, három nappal később pedig a visszavágón ugyanabban az időpontban Zalaegerszegen lép pályára.

Remek érzés, hogy azzal a kerettel, annak magjával ismét együtt tudunk dolgozni, amellyel már hosszabb ideje közösen készülünk. Elvárom a játékosoktól, hogy átérezzék a világbajnoki selejtező súlyát, hiszen csak Ausztria ellen és csak most juthatunk ki a világbajnokságra. Arra a vb-re, amely nagymértékben befolyásolja olimpiai kvalifikációs esélyeinket

– mondta a dán szakember.

Rasmussen külön kiemelte, hogy csak olyan játékosokat hív meg, akik mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak. Kovács Anna jelezte, hogy ezúttal ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni, így ő nem kapott meghívót. Rajta kívül nincs nagy hiányzója a magyar csapatnak.

A vb-selejtezős párharc győztese kijut az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A felkészülés első négy napjában a legjobbakkal edz a B válogatott is.

A női kéizlabda-válogatott kerete

kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
jobbszélsők:
Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Grosch Vivien (Dunaújvárosi KKA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
jobbátlövők:
Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szekerczés Luca (Dunaújvárosi KKA), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
irányítók:
Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Tóth Gabriella (Érd)
beállók:
Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
balátlövők:
Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kopecz Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)
balszélsők:
Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Kiemelt kép: Lukasz Laskowski/PressFocus/MB Media/Getty Images