Sport sport

Megvan, kivel játszik a Veszprém a BL-elődöntőben

A lengyel Vive Kielce csapatával játszik a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a júniusi, kölni négyes döntő első napján.

A keddi, kölni sorsolás eredményeként a másik párban a macedón Vardar Szkopje a spanyol Barcelonával csap össze.

A magyar együttes nyolcadik alkalommal szerepelhet a legjobb négy között a BL-ben, a szezonzáró kölni tornán pedig ötödször vehet részt. Legjobb eredménye három ezüstérem (2002, 2015, 2016). 2016-ban épp a Kielcétől kapott ki a Veszprém a döntőben, és elég fájdalmas vereség volt az, a magyar csapat kilenc góllal is vezetett, végül hetesekkel bukott el.

Veszprém: El kéne felejteni azt a Kielce elleni BL-döntőt
Most itt a visszavágás lehetősége azért.

A két elődöntőre június 1-jén, szombaton kerül sor 15.15-től, illetve 18 órától, de a pontos menetrend csak a televíziós partnerekkel történő egyeztetés után dől el. A bronzmérkőzést és a döntőt június 2-án, vasárnap rendezik, ugyanezekkel a kezdési időpontokkal.

Frissítünk!

A veszprém közösségi oldalán már be is jelentette, hogy a korábbi, 15:15-kor kezdődő mérkőzésen játszik majd a lengyelekkel.

Fotó: Oliver Hardt/Bongarts/Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.