Sport

Veszprém: El kéne felejteni azt a Kielce elleni BL-döntőt

Ahogy arról írtunk, sorsoltak a kézilabda Bajnokok Ligájában, így kiderült, hogy a Veszprém a Kielcével, a Barcelona pedig majd a Szegedet a negyeddöntőben búcsúztató Vardar Szkopjéval találkozik majd a kölni Final Fourban. Csík Zoltán, a magyar klub vezérigazgatója nyilatkozott a sorsolás után a Sport TV-nek és azt mondta, a Barcelonát szerették volna mindenképpen elkerülni az elődöntőben. A katalán csapatot talán a legnagyobb esélyesnek tartja a többség.

Beszélgettünk itt, ők is szerettek volna elkerülni minket. Nem a Barcelonával játsszuk az első mérkőzést, így jól alakult számunkra ez a sorsolás. A Kielce elleni emlékeimről inkább nem akarok beszélni. El is kellene felejteni őket. Úgy érzem, most jó esélyünk van döntőbe kerülni

idézi Csíkot a Nemzeti Sport, aki a kielcés résznél a 2016-os döntőre utalt, amikor a Veszprém kilenc góllal is vezetett a lengyel együttes ellen, ám végül hetesekkel kikapott.

Az MTI Lékai Mátét idézte, aki azt mondta:

Számunkra mindig különleges a Kielce elleni mérkőzés, hiszen mindenki emlékszik, mi történt abban a bizonyos döntőben. Most azonban vissza tudunk vágni, ez egy nagy esély számunkra. Voltunk már negyedikek, harmadikok és másodikok is, most megpróbáljuk elcsípni az első helyet.

A két elődöntőre június 1-jén, szombaton kerül sor 15.15-től, illetve 18 órától, de a pontos menetrend csak a televíziós partnerekkel történő egyeztetés után dől el. A bronzmérkőzést és a döntőt június 2-án, vasárnap rendezik, ugyanezekkel a kezdési időpontokkal.

Fotó: MTI/EPA/Martin Ziemer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik