Sport

Félbeszakadt Fucsovics Márton müncheni negyeddöntője

Fucsovics Márton (ATP-világranglista 35.) eddig remekelt Münchenben az 524 340 eurós salakpályás tornán; előbb az olasz Lorenzo Sonegót verte (7:5, 4:6, 7:6 (10-8)), majd a második fordulóban a brazil Thiago Monteirót is kiejtette (6-7 (7-1), 6-4, 6-3).

Fucsovics ugrálókötéllel szórakoztatta a nézőket, majd a nyolc közé jutott
Nem játszott jól, de így is nyerni tudott szetthátrányból.

A pénteken 11 órakor kezdődő negyeddöntőben egy újabb olasz, a torna harmadik helyén kiemel Marco Cecchinato (19.), és télies hideg várt a magyar teniszezőre.

Fucsovics eddig kétszer találkozott ellenfelével, mindkétszer legyőzte, ennek szellemében lesöpörte az első játszmában ellenfelét. A müncheni tíz Celsius fokban Marcit az alul-fölül magára húzott fekete aláöltözék sem zavarta abban, hogy kétszer is elvegye ellenfele adogatását, mire a tavalyi Roland Garros-elődöntős szépített (4:1), majd a magyar éljátékos harmadik adogatáselnyerése már játszmát ért.

Kisvártatva azonban leszakadt az ég, és a második szett első, Marci adogatójátéka közben 40–0-nél félbeszakadt a küzdelem.

München, BMW Open BY FWU ATP-250-es verseny,  (524 340 euró, salak), férfi egyes, negyeddöntő, eredmény:

Marco Cecchinato (olasz, 3.)–Fucsovics Márton (magyar, 8.) 1:6, 0:0, 0–40-nél eső miatt félbeszakadt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik