Sport

Egyetlen lépésre a soproni kosárlabdacsapat a címvédéstől

A Sopron 62-45-re nyert hétfőn a DVTK vendégeként a női kosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén, így már csak egy győzelemre van a címvédéstől.

Az Euroliga Final Fourban nemrég rendezőként negyedik Sopron pénteken 74-60-as hazai győzelemmel kezdte meg sorozatban ötödik, összességében pedig a huszadik bajnoki döntőjét.

Roberto Iniguez együttese az NB I küzdelmeit és a februári Magyar Kupát is beleértve 30/0-s mérleggel büszkélkedhetett a miskolci fellépés előtt, így egy idegenbeli sikerrel közel kerülhetett 13. bajnoki címéhez.

A kevés pontot hozó első negyedben nem tudtak meglépni a vendégek, a második játékészben viszont magára talált a Sopron, így előnyét folyamatosan növelte a diósgyőriekkel szemben, akik idővel csak elkapták a mérkőzés ritmusát.

A fordulatos harmadik negyed elején a házigazdák minden mindegy alapon támadtak és öt perc alatt három pontra csökkentették a hátrányukat. A kiélezett pillanatban azonban összekapta magát a Sopronés 11-0-s sorozattal ismét megnyugtató előnyre tett szert. A záró játékrészben a Sopron rutinosan őrizte előnyét, a miskolciak már nem tudták meglepni a vendégeket.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban a Sopron 2-0-ra vezet. A harmadik összecsapást csütörtökön 18 órától Sopronban rendezik.

Végeredmény – Női kosárlabda NB I, döntő, 2. mérkőzés:

Aluinvent DVTK-Sopron Basket 45-62 (6-12, 15-23, 15-15, 9-12)

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik