Sport

Majdnem a félpályáról vágta be a kosarat, amivel továbbjutott a csapata

115-115-re állt a Portland-Oklahoma City NBA-mérkőzés a két csapat rájátszásbeli párharcának ötödik meccsén, és az utolsó támadást a Portland vezethette.

Ha a hazai csapat kosarat szerez, nemcsak a meccset nyeri  meg, hanem az egész párharcot. A labdát az a Damian Lillard pumpálta, aki addig 47 pontot dobott, vele szemben Paul George védekezett, akit Lillard egy dobócsellel megugrasztott, majd 11 méterről besuhintotta a mindent eldöntő hármast.

Az már kevésbé volt elegáns, ahogy Lillard a kosár után integetett egy sort az Oklahoma City kispadjának, de ezt tudjuk be annak, hogy még a nagy dobás hatása alatt volt. A társak őrjöngve ünnepeltek, a közönség pedig MVP!, MVP! kiáltással jelezte, hogy szerintük megvan az idény legjobbja.

Ebből a szögből is érdemes megnézni a dobást, főleg a nézők reakcióját:

https://www.facebook.com/trailblazers/videos/2416513708576500/

Lillard tíz hárompontost dobott a meccsen, ami franchiserekordnak számít. A 4-1-es győzelemmel a Portland bejutott a Nyugati főcsoport elődöntőjébe, ahol a Denver-San Antonio párharc győztese vár rá, jelenleg a Denver vezet 3-2-re.

Keleten a Toronto és a Philadelphia is hazai pályán zárta le a negyeddöntőjét, a Raptors az Orlandót, a 76ers a Brooklynt ejtette ki 4-1-gyel.

Eredmények, NBA, főcsoport-negyeddöntők:

Keleti főcsoport:
Toronto Raptors – Orlando Magic 115-96
A párharc végeredménye: 4-1 a Toronto javára.

 

Philadelphia 76ers – Brooklyn Nets 122-100
A párharc végeredménye:
4-1 a Philadelphia javára.


Nyugati főcsoport:
Portland Trail Blazers – Oklahoma City Thunder 118-115
A párharc végeredménye:
4-1 a Portland javára.

 

Denver Nuggets – San Antonio Spurs 108-90
Az állás: 3-2 a Denver javára.

 

A párharc az egyik csapat negyedik győzelméig tart.

A kiemelt képen Lillard engedi el a győztes hármast George fölött. Fotó: Zach Beeker / NBAE / Getty Images / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik