Sport

A visszavágón nem játszhat ész nélkül a Tatabánya

A Tatabánya 29-24-re kikapott a dán TTH Holstebro otthonában a férfi kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén. A visszavágót jövő szombaton rendezik Győrben, a négyes döntőre pedig május 17-én és 18-án kerül sor Kielben.

A vendégek keretéből Bartucz László és Vladimir Vranjes hiányzott sérülés miatt.

Pontatlan lövésekkel, némileg görcsösen kezdett a Tatabánya, de két 3-0-s sorozattal sikerült átvennie a vezetést.

Ekkor újabb fordulat következett, ugyanis a kihagyott magyar helyzeteket minden alkalommal gyors ellenakciókkal és gólokkal büntette a Holstebro, amely a szünetig ötször volt eredményes.

A vendégek cserejátékosai nem boldogultak a dánok védelmével, és egyetlen gólra sem voltak képesek, mert csapatuk támadójátéka szervezetlenné vált (12-9).

A Tatabánya alaposan felkészült a balszélső Magnus Bramming hatástalanítására, a házigazdák balátlövőit viszont nem tudta semlegesíteni.

A Holstebro kapusa, Sebastian Frandsen a második félidő elején is remekül védett, ráadásul az irányító Juhász Ádám vérző fejsérülés miatt egy időre kivált a játékból. A magyar együttes 16 percig nem talált a hálóba, viszont kilenc gólt kapott, mert teljesen szétesett a játéka.

Vladan Matics vezetőedző második időkérése némileg felrázta a csapatot, de a skandináv együttes csakhamar egy újabb 5-0-s szériával eldöntötte a meccset, hiszen ekkor már 11 találattal vezetett.

A Tatabánya a hajrában azért küzdött, hogy a visszavágón legyen esélye a továbbjutás kiharcolására, és mivel a végső dudaszóig tíz gólt dobott, és csak négyet kapott, sikerült felzárkóznia.

A hazaiak legeredményesebb játékosa Bramming volt kilenc góllal.

A találkozót követően Matics új fogalmazott: ennek a meccsnek egyetlen pozitívuma volt, hogy tizenegy gólos hátrányból felzárkóztak mínusz ötre.

Bízom benne, hogy ilyen rémálomszerű negyvenöt percet még egyszer nem produkálunk. A visszavágón nem játszhatunk ész nélkül, de bátortalanul sem. Készülünk a második mérkőzésre, amelyen szerintem a továbbjutás fejben dőlhet el.

– mondta Matics, aki hangsúlyozta, egy jó szezont nem lenne szabad egy mérkőzéssel elrontaniuk, és nem is szeretnék.

Férfi EHF-kupa, negyeddöntő, első mérkőzés:

TTH Holstebro (dán) – Grundfos Tatabánya KC 29-24 (12-9)
a Tatabánya gólszerzői: Vrankovic 6, Pásztor 5, Bozovic 4, Juhász 3, Vujovic 2, Nagy B., Sipos, Rosta, Grigoras 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik