Sport

Pat Cortina: Ez a siker még szorosabbra fűzte a viszonyom Magyarországgal

Mint ahogy arról már mi is beszámoltunk, a magyar női jégkorong-válogatott történelmet írt a budapesti divízió 1/A világbajnokságon, és fennállása során először feljutott az A csoportba. A magyar mellett így a dán válogatott szerepelhet a 2020-as elitkörben, amelyet Kanadában rendeznek majd.

Minden edző számára óriási elégtétel, ha csapata eléri célját. Édes ez az érzés, hiszen hatalmas nyomás volt a csapaton, nehéz ellenfelekkel mérkőztünk a feljutásért, ami óriási élmény

– értékelt az M4 Sportnak a szövetségi kapitány Pat Cortina, aki rámutatott: tehetséges generáció ez a mostani.

Szükség volt rá, hogy csapatként játsszunk, és ne két vagy három kulcsjátékostól függjön a teljesítmény. Talán ezt tudtam hozzáadni a válogatotthoz

– mondta a kanadai szakember.

Kitért rá, ez volt a második komoly sikere magyar kapitányként – a 2008-as szapporói divízió I-es vb-n vezette feljutásig a férfi válogatottat –, és mint fogalmazott, „lehet, hogy lesz még esély harmadikra is”.

Ez a siker még szorosabbra fűzte a viszonyom Magyarországgal

– emelte ki Cortina, aki a következő idénytől a német élvonalbeli Grizzlys Wolfsburg vezetőedzője lesz.

A csapatkapitány Kiss-Simon Franciska leszögezte: kiélezett csoportban értek a csúcsra.

A szlovákokkal szembeni szétlövéses vereség után felálltunk, csapatként dolgoztunk, és ennek meglett az eredménye. Hatalmas álom volt a feljutás, nem gondoltuk volna, hogy Magyarország női csapata a világelitben tud játszani. Büszkék lehetünk magunkra

– mondta.

Eredmény:

A magyar válogatott felszabadultan lépett jégre, ennek eredményeként alig 21 másodperc elteltével Gasparics Fanni megszerezte a vezetést. Az osztrákok kisvártatva négy a négy ellen egyenlítettek.

 

A második húsz percben nem láthatott gólt a telt házas káposztásmegyeri Vasas Jégcentrum 1944 fős közönsége így a zárófelvonás döntött arról, melyik csapat nyeri a tornát. Németh Bernadett emberelőnyből visszaszerezte az előnyt, majd a végjátékban emberelőnyben próbált egyenlíteni az osztrák együttes, amely még a kapusát is lehozta, ám nem tudta feltörni az egész tornán jól játszó hazai védelmet.

 

Magyarország-Ausztria 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)
gól: Gasparics (1.), Németh (49.), illetve Meixner (5.)

 

A világbajnokság végeredménye: 1. (és feljutott) Magyarország 13 pont, 2. (és feljutott) Dánia 9, 3. Norvégia 9, 4. Ausztria 8, 5. Szlovákia 6, 6. (és kiesett) Olaszország 0

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik