Sport

Nem sikerült a bravúr: negyedik helyen végzett az Euroligában a Sopron

A negyedik helyen végzett a házigazda Sopron Basket a női kosárlabda Euroligában, mivel a négyes döntő bronzmérkőzésén 64-53-ra kikapott a cseh USK Prahától.

A 2018-ban szintén hazai pályán ezüstérmes soproniak hamar hátrányba kerültek a 2015-ös bajnok prágai együttessel szemben, amely a 15. percben már 14 ponttal elhúzott. A gyengén büntetőző magyar bajnok főként a szerb Aleksandra Crvendakicnak és az amerikai Candice Dupree-nek köszönhetően a nagyszünetig hét pontra felzárkózott (31-38).

Fordulás után megrázta magát Roberto Iniguez csapata, és a 28. percben óriási küzdelemben kiegyenlített (46-46). Az utolsó játékrészben egy újabb rövidzárlat miatt a prágaiak ismét 11 ponttal megléptek, a házigazdák pedig rengeteg dobást rontottak, így végül be kellett érniük a negyedik hellyel.

A harmadik Final Fourján szerepelt Sopron 2009-ben Salamancában szintén a negyedik, tavaly pedig rendezőként a második helyen zárt.

Kiemelt kép: MTI/Nyikos Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik