Sport

Idény közben vonult vissza minden idők egyik legjobb dartsosa

Az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld úgy vágott neki az idei évnek, hogy előre jelezte, ez lesz az utolsó, amit profi dartsosként lenyom. A Premier League mezőnye szerdán és csütörtökön Rotterdamban szerepelt, és a holland közönség hatalmas szeretettel fogadta egyik kedvencét, hiszen tudták, utoljára láthatják ebben a sorozatban.

Van Barneveld 7-1-re kikapott Daryl Gurney-től, amivel eldőlt, hogy a holland lesz az egyik kieső a PL-ben, és a csütörtöki meccsén sem sikerült javítana, honfitársa, a vb-címvédő Michael van Gerwen szintén 7-1-re páholta el.

A két vereség megviselte Barney-t, aki úgy döntött, nem várja meg az idény végét, hanem azonnal hatállyal visszavonul.

Ötször voltam világbajnok, ötször nyertem csapatvébét, úgyhogy szégyent éreztem a két 7-1-es vereség miatt. Feltettem magamnak a kérdést, ezt érdemlem? Úgy tűnik, ez a realitás. Nincs már energiám arra, hogy összekaparjam magam. Meghoztam a döntést, ennyi volt. Nem akarok már többé fájdalmat érezni. Csodálatos dolog, ha mindenki szereti az embert, de fogalmuk sincs arról, min megyek keresztül. Az elmúlt három-négy évben minden egyes hét fájdalmas volt”

– nyilatkozta az 51 éves klasszis.

Minden idők egyik legjobb dartsosa négyszer nyerte meg a BDO világbajnokságát (1998, 1999, 2003, 2005), majd sokakkal egyetemben ő is átpártolt az új szervezethez, a PDC-hez, ahol szintén a csúcsra ért, a 2007-es világbajnokság döntőjében a sportág legnagyobb alakját, Phil Taylort győzte le.

A korábbi világelső összesen 29 PDC-tornáról vihette haza a trófeát és a győztesnek járó pénzdíjat. Ő volt az első játékos, aki a Premier League-ben és a PDC-vébén is kilencnyilast dobott.

Sokak szerint ő dobott a legszebb technikával és akárhol játszott, mindenhol közönségkedvencnek számított. Hiányozni fog! Apró reménysugár, hogy menedzsere szerint a rotterdami napok megviselték Van Barneveldet, és most szüksége van egy kis időre, hogy rendbe tegye a gondolatait, úgyhogy előfordulhat, hogy a mostani döntés még nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik