Sport lineup

Bejelentette visszavonulását minden idők legjobbja, Tom Brady kedvenc játszótársa

Bejelentette visszavonulását Rob Gronkowski, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) címvédő New England Patriots egyik legjobbja. A 29 éves, tight end poszton szereplő játékos – az a támadó, akinek az elkapások mellett a blokkolásban is komoly szerepe van – Instagram-oldalán közölte döntését.

Minden húszéves koromban kezdődött, az NFL játékosbörze színpadán, amikor az álmom vált valóra. Most itt vagyok lassan 30 évesen a döntéssel, amely életem eddigi legnagyobbja: a mai napon visszavonulok a focitól

– írta Gronkowski közösségi oldalán.

A háromszoros Super Bowl-győztes, négyszer a liga álomcsapatába (All Pro) beválasztott amerikafutballista 198 centis magasságához és 122 kg-os testtömegéhez képest kiemelkedő ügyességgel rendelkezik, legjobb szezonjában, 2011-ben 90 elkapásból 1327 yardot és 17 touchdownt szerzett.

Kilencéves pályafutása során több súlyos sérüléssel is meg kellett birkóznia: a ligába gerincsérv után került, később kétszer is eltört az alkarja, volt csigolyatörése és kettős térdszalag-szakadása is, pályafutása utolsó évében pedig komoly hátpróblémákkal küzdött.

Az alapszakaszban 115 mérkőzésen összesen 7860 yardot és 79 TD-t szerzett, ehhez a rájátszásokban 16 találkozón 1163 yardot és 12 TD-t tett hozzá. Összesen 16 NFL-rekord fűződik a nevéhez, többek között ő az egyetlen tight end, aki 3 szezonban is 10 touchdown és 1000 elkapott yard fölé jutott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik