Sport

Visszavonul az olimpiai bajnok Knoch Viktor

A Nemzeti Sportnak adott interjújában Knoch Viktor bejelentette, hogy visszavonul. A 29 éves sportoló is tagja volt a rövidpályás gyorskorcsolyaváltónak, amely a phjongcshangi téli olimpián sporttörténelmi aranyérmet nyert.

Ha reálisan nézzük, a pályafutásomba még egy olimpia beleférne, viszont már így is több az enyém, mint egy átlagos karrier, hiszen tizenhat évesen már ott voltam Torinóban. Fizikailag nem lenne olyan nagy akadálya a folytatásnak, inkább mentálisan fáradtam el: nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék mindig száz százalékot nyújtani, és anélkül nem tudnék bekerülni a magyar válogatottba

– mondta a Nemzeti Sportnak, hozzátéve, hogy nem gondolta volna, hogy ez a döntés így megviseli majd érzelmileg, de aztán így lett, amikor közölte elhatározását a szövetséggel.

A pályafutását közel teljesnek érzi, csak az Európa-bajnoki aranyérmet hiányolja, mivel 17 évesen már ezüstérmes volt Sheffieldben, majd a váltóval is második. A világbajnoki címre a karrierje végén volt csak esélye, így azt nem érzi akkora veszteségnek.

Sosem volt olyan mélyen pályafutása során, hogy abba akarta hagyni, de a vancouveri olimpia után elgondolkodott, hogy máshol folytatja, alig voltak edzések és volt, hogy tíz centis víz állt a Gyakorló Jégcsarnokban, miközben koriztak. De nem zavarja, hogy a sportág az ő utolsó éveiben kezdett el felemelkedni.

Ebben is van szép, hiszen belülről láttam felnőni a sportágat, észleltem minden változást, és ez keveseknek adatik meg. Szép pályafutásom volt. Egyszer megkérdezték tőlem, hogyhogy nem züllöttem el, ha ilyen korán Budapestre kerültem egyedül. Merthogy ez is előfordulhatott volna, de mégse, hiszen már akkor is csak a sportra összpontosítottam, fel sem vetődött bennem, hogy edzés helyett bulizni menjek. Nyilván sok minden kimaradt az életemből, ám a sport kárpótolt. Nincs bennem hiányérzet.

A 29 éves Knoch Viktor az olimpiai aranyérem mellett volt világbajnoki ezüst- és bronzérmes, háromszor Eb-második és –harmadik, van bronzérme junior világbajnokságról, és aranyérme téli Universiadéról. A világkupán két arany és egy ezüst a termése.

Knoch Viktor mellett Keszler Andrea és Heidum Bernadett is befejezi, utóbbi sérülés miatt. Mindketten voltak olimpiai negyedikek és Európa-bajnokok a váltóval, Keszlernek egy világbajnoki második helyezés is összejött a csapattal.

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73894022, A kˆzˆssÈg erejÈvel az Ètelpazarl·s ellen - ez a Foodcoin oldal meg·lmodÛinak a mottÛja. A fi˙kkal beszÈlgett¸nk az ˆtlet megsz¸letÈsÈnek kˆr¸lmÈnyeirıl., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.