Sport

Kilencgólos hátrányból állt föl a Fradi, mégis a Győr nyerte a Magyar Kupát

Egészen hihetetlen mérkőzést követően újra megnyerte a Győri Audi ETO KC csapata a Magyar Kupát, mután 32-29-re legyőzte a Ferencvárost a fináléban.

Az első félidő alapján úgy tűnt, simán nyerni tud a címvédő, a győriek ugyanis lehengerlő támadójátékot produkáltak, kimagasló védekezéssel és Amandine Leynaud bravúrjaival. Negyed óra alatt 10-3-ra elhúzott az ETO, a 23. percben pedig már 15-6-ra vezetett a győri együttes. Elek Gábor kénytelen volt időt kérni, hogy rendbe tegye a fejeket, a Fradi sorra szórta el a labdákat, hátul és elöl is erőtlen volt.

A szünetig hétre tudták csökkenteni a hátrányt a fővárosiak és ekkor még egészen elképzelhetetlennek tűnt, hogy szoros lesz még a finálé. Pedig így lett.

Térfélcsere után ugyanis megtáltosodott az FTC, tíz perc alatt felzárkózott 22-19-re, nem sokkal később az egyenlítés is sikerült, ekkor azonban Danyi Gáboron volt a sor, hogy rendezze csapata sorait. Ez jól sikerült, a győriek apránként növelték előnyüket, a hajrában pepdig sokkal stabilabbá vált a címvédő védekezése is, miközben a Fradi kicsit elkészült az erejével.

A találkozó végére három gól maradt az ETO előnye, amely 14. alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát.

Végeredmény – Kézilabda Magyar Kupa, döntő

FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC 29–32 (11–18)

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik