Sport lineup

Elképesztő triplával kapott ki az NBA címvédője

Kikapott a címvédő Golden State Warriors az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján. A csapat vesztét Dwyane Wade okozta, a Miami Heat játékosa ugyanis addig erőlködött az utolsó tíz másodpercben, míg valahogy csak el tudott engedni egy győzelmet érő triplát.

Elsőre még blokkolni tudták a kísérletét, de a labda így is nála maradt és nem maradt sem ideje, sem választása: a dudaszó pillanatában elengedett egy nem túl elegáns dobást. Ez már sikeres volt, a Heat 126-125-re nyert, a csarnok pedig felrobbant.

Ezalatt tizennyolcadik győzelmét szerezte meg keleti főcsoportos ellenféllel szemben a szezonban a Portland Trail Blazers, amely ezúttal a Boston Celtics otthonában győzött. A nyugati főcsoportba tartozó vendégek csupán négy alkalommal maradtak alul az ország másik felén tett látogatásaikon, a Boston pedig a februári All Star-gála óta mind a négy találkozóját elvesztette.

A Milwaukee Bucks pontgazdag összecsapáson, hosszabbítás után tudta legyűrni 141–140-re a Sacramento Kingst.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Charlotte Hornets-Houston Rockets 113-118
Atlanta Hawks-Minnesota Timberwolves 131-123
Brooklyn Nets-Washington Wizards 116-125
Miami Heat-Golden State Warriors 126-125
Boston Celtics-Portland Trail Blazers 92-97
Memphis Grizzlies-Chicago Bulls 107-109
Dallas Mavericks-Indiana Pacers 110-101
San Antonio Spurs-Detroit Pistons 105-93
Utah Jazz-Los Angeles Clippers 111-105
Sacramento Kings-Milwaukee Bucks 140-141, hosszabbítás után
Los Angeles Lakers-New Orleans Pelicans 125-119

Nyitókép: Michael Reaves/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik