Sport

Joshua és Miller látványosan gyűlölik egymást

A lökdösődős New York-i sajtótájékoztató után Londonban is az újságírók elé állt a nehézsúlyú bokszbajnok, Anthony Joshua és kihívója, Jarrell Miller, ők ketten majd június 1-jén, a Madison Square Gardenben mérkőznek meg egymással.

Ezúttal semmilyen balhé nem volt, de azért most is keményen beszólogattak egymásnak a felek és jól látható, hogy nem nagyon kedvelik egymást. Persze a trash talk megszokott már, de a brit nem nagyon szokott ebbe belemenni, most viszont az ő nyelve is elég csípős. Most például azt mondta az ESPN cikke szerint, hogy ő semmi máshoz nem ért, csak ahhoz, hogy kiüsse az ellenfeleit, így tesz majd az amerikaival, akit még a lelkétől is megfoszt majd a ringben.

Nézzék meg jól arcát, mert június 1-jén majd átszabom azt is, meg a testét is. Én leszek a sebésze, kapni fog egy új külsőt. Ki fogom ütni, ez száz százalék.

Miller unottan hallgatta brit riválisát, még a lábát is feltette az asztalra, úgy ücsörgött. Aztán amikor megkapta a szót, azt mondta:

Az oddsok mindig ellenem vannak. De a szurkolók, a nagy duma és a sok baromság nem fog rajta segíteni. Most jön az én időm.

A két bokszoló eddig veretlen, Joshuának eddig 22 profi meccse volt, ebből 21-et nyert kiütéssel, egy KO-val küldte nyugdíjba Vlagyimir Klicskót még 2017-ben. Miller 24 mérkőzéséből 23-at nyert meg (20-at kiütéssel), egyszer pedig döntetlenje volt. A júniusi címmeccs tétje a WBA (Super), az IBF, a WBO és az IBO nehézsúlyú öve lesz, ezt mind Joshua birtkolja.

Nyitókép: Richard Heathcote/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik