Mindössze ötéves volt, amikor megismerkedett a medencék világával, édesapja a Ferencvárosnál volt úszóedző, aki tanítványaiból verbuvált vízilabdacsapatot, fia pedig tehetségesebbnek is bizonyult labdával a kezében, ezért váltott.
Első felnőtt sikerét 19 évesen aratta, amikor bronzérmet szerzett a Ferencváros csapatával, később pedig még három bronznak és egy ezüstnek örülhetett a zöld-fehérekkel.
Én fradistának születettem, ott nőttem fel, nekem a Ferencváros az első. Aztán behívtak katonának, ami nem szívesen lettem volna, hiszen válogatott játékosként utazni akartam, így a Honvéd játékosa lettem, majd következett a BVSC
– mondta az MTI-nek Gerendás György, aki a válogatottal az 1976-as montreali olimpián arany-, az 1980-as moszkvai játékokon pedig bronzérmet nyert, négy évvel később viszont a bojkott miatt nem lehetett ott Los Angelesben. „
Akkor azzal kárpótoltak, úgymond, minket, hogy aki már elmúlt harmincéves, az kimehetett külföldre, így játszhattam hat évig Nápolyban.
Hozzátette, anyagi szempontból nagyon megérte a légiósélet – a BVSC-nél kapott, kifejezetten jó fizetésének nagyjából a hússzorosát kereste Olaszországban -, de kimondatlanul az így külföldön játszó vízilabdázókat a válogatottnál már nem vették figyelembe.
Ez sokunkat érzékenyen érintett, például Horkai Györgyöt, Budavári Imrét, Sudár Attilát, mert mindegyikünkben lett volna még egy-két nagy világverseny, köztük biztosan az 1988-as szöuli olimpia is
– fogalmazott.
A válogatottbeli sikereket illetően hangsúlyozta, akkoriban annyira erős volt a magyar vízilabda, hogy a keretbe kerülés jelentette a legnagyobb kihívást.
Nem az volt a kérdés, hogy nyerünk-e vagy sem. Annyival jobbak voltunk mindenkinél. A montreali olimpiát követően például két évig nem kaptunk ki és a nyugat-berlini világbajnokságon is úgy lettünk ezüstérmesek végül, hogy nem szenvedtünk vereséget.
Sohasem tervezte, hogy edző lesz, sőt, tudatosan kerülte a kispadot, ennek ellenére egy évvel játékospályafutása befejezését követően már szakvezetőként dolgozott.
Miután abbahagytam, egy évig vízilabda nélkül voltam. Ezt utólag elpocsékolt időnek tartom. Amikor elkezdtem újra a vízilabdában dolgozni, akkor éreztem azt, hogy hazaérkeztem
– jegyezte meg.
Edzőként a BVSC-nél töltött 13 évet, melynél saját nevelésű játékosokból épített bajnokcsapatot, majd tíz évig dolgozott az Egernél, ahol egy korábban hetedik-nyolcadik helyezett gárdából faragott aranyérmest. 2014 óta a Ferencváros szakmai igazgatója, a zöld-fehérek azóta a Bajnokok Ligáján kívül mindent megnyertek. Az 1996-os olimpián a válogatott edzője volt, 2015 és 2017 között másodedzőként dolgozott a válogatottnál.
A sportág jelenlegi helyzetéről úgy vélekedett, a magyar póló kissé belekényelmesesedett a Kemény Dénes által fémjelzett, háromszoros olimpiai bajnok aranygeneráció sikereibe, és most az a legfontosabb feladat, hogy ebből a kényelmi zónából kirángassák magukat. Hozzátette, szerencsére a pekingi győzelem óta is voltak már szép sikerek (2013, Barcelona, világbajnoki cím), 2017 (Budapest, vb-ezüst), amelyekkel könnyebb átvészelni ezt az időszakot. Viszont szerinte az utánpótlás-nevelésben nem sikerült előrelépni, mivel nincsen egységes irányelv ezen a téren.
