Sport

Szenzáció: Fucsovics Márton döntőt játszik Szófiában

Fucsovics Márton bejutott a döntőbe a szófiai keménypályás férfi tenisztornán.

A 27 éves magyar játékos élete második ATP-elődöntőjére készült, ahol az 53. helyen álló Matteo Berrettini várt rá. Az olasz korábban az első helyen rangsorolt orosz Karen Hacsanovot és a hatodik kiemelt spanyol Fernando Verdascót is búcsúztatta.

A magyar és az olasz játékos ATP-tornán még nem találkozott egymással, tavaly az irvingi keménypályás challenger-verseny elődöntőjében ugyanakkor Berrettini két játszmában győzött.

Második csatájuk során Fucsovicsnak 5:4-nél két szettlabdája volt, de nem élt velük, aztán 5:5-nél elvesztette az adogatását, és Berrettini kiszerválta a játszmát. A folytatásban mindketten kiválóan adogattak, mígnem a 22 éves olasz 6:5-nél megremegett, és Fucsovics kiegyenlített. Az utolsó szettben Fucsovics egy korai brékkel 4:1-re elhúzott, majd végigvitte előnyét, és első meccslabdáját értékesítve győzött. A mérkőzés 2 óra 16 percig tartott.

A magyar teniszező – aki eddigi egyetlen ATP-tornagyőzelmét tavaly Genfben aratta – a fináléban a harmadik kiemelt orosz Danyiil Medvegyevvel vagy a hetedikként rangsorolt francia Gael Monfilsszal csap össze.

Eredmény, elődöntő:

Fucsovics Márton-Matteo Berrettini (olasz) 5:7, 7:5, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik