Sport lineup

A Katrina hurrikán óta nem fájt így semmi New Orleansnak

Korábban a témában:

A Los Angeles Rams hosszabbításban legyőzte a New Orleans Saints csapatát, és ezzel készülhet a magyar idő szerint február 4-én hajnalban esedékes Super Bowlra, ahol a Tom Brady vezette New England Patriots lesz az ellenfele.

Nincs Super Bowl Brady és a New England nélkül
Őrületes negyedik negyed után jött a hosszabbítás, ahol a New England irányítója megmutatta, miért ő a legjobb.

A semleges szurkolók biztosan sajnálják, hogy nem jött össze a két rutinos irányító, Drew Brees és Brady összecsapása a Super Bowlban, New Orleansban pedig minden bizonnyal még sokáig emlegetni fognak egy vitatott esetet. Ami egyébként annyira nem is vitatott, aki nem vágja csípőből az amerikaifutball szabályait, valószínűleg az is érzi, hogy a Rams védője, Nickell Robey-Coleman nem a megfelelő módon akadályozta meg az elkapásban Tommylee Lewist.

Az eset a negyedik negyed hajrájában volt, ha a bírók szabálytalannak találják az esetet, akkor a Saints egészen közel került volna egy touchdownhoz, így viszont mezőnygóllal zárult az akció, majd a Rams szintén egy 3 pontos rúgással válaszolt, és így harcolta ki a hosszabbítást.

A legszebb az egészben, hogy maga Robey-Coleman is elismerte a meccs után, hogy elkésett, meg akarta akadályozni, hogy TD legyen a vége, de a labda még nem volt a közelben, amikor leütközte Lewist. A statisztikákkal és adatokkal foglalkozó SportsLine szerint, ha a bírók pass interference miatt megbüntetik a Ramst, akkor a Saintsnek 98 százalék esélye lett volna a győzelemre, és ezáltal a nagydöntőbe jutásra.

Persze tudjuk, a bíró hiba része a sportnak, úgyhogy minden New Orleans-drukkernek együtt kell élnie a tudattal, hogy az egész világ látta az esetet, és mégis rossz döntés született. Igaz, ott azért nagyon szívós emberek élnek, ezt már akkor is bizonyították, amikor talpra álltak a 2005-ben a várost letaroló Katrina hurrikán után.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.