Sport

Megint ripityára tört dühében egy ütőt a német teniszező

A negyedik helyen kiemelt Alexander Zverev már a nyolcaddöntőben kiesett hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A következő nemzedék egyik legjobbjaként számon tartott német játékos kétórás mérkőzésen kapott ki a 2016-ban wimbledoni elődöntős kanadai Milos Raonictól.

Néha ütőt tör, máskor megölel a jövő világelsője
Sascha Zverev lett minden idők legfiatalabb teniszvilágbajnoka. Ki ez a 21 éves, orosz származású német, aki két nap alatt Federert és a világelső Djokovicot is megverte?

A 21 éves Zverev bántóan simán kapott ki, az első két szettben hatszor is elvesztette az adogatását. Nem csoda, hogy frusztrált volt, ahogyan az ő esetében már az sem, ha szétveri az ütőjét dühében. Hétfőn ugyanis pontosan ezt tette.

Döbbenetes, de szinte hagyomány már, hogy Melbourne-ben előtör Zverevből az őrült, 2018-ban és 2017-ben is az Australian Openen dühöngött az “ütőgyilkos”. Persze más pályákon is tombolt már, ahhoz képest, hogy csak 21 éves, szép gyűjtemény van már a tombolásairól.

Vereségével továbbra sem javította meg eddigi legjobb Grand Slam-eredményét, a tavalyi Roland Garros-negyeddöntőt.

Végeredmény – Australian Open, nyolcaddöntő

Raonic (kanadai, 16.)-A. Zverev (német, 4.) 6:1, 6:1, 7:6 (7-5)

Nyitókép: Paul Crock / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik