Sport

Kiderült, kik voltak a kézis botrány szereplői

Pár nappal ezelőtt mi is beszámoltunk arról az esetről, amely arról szólt, hogy egy menedzser arra próbálta rávenni az FTC női kézilabdacsapatának játékosát, hogy más csapatok érdeklődését blöffölve új, magasabb összegű fizetést tartalmazó szerződést csikarjon ki a klubból. A lehetőséget a sportoló elutasította.

A Fradi válogatott kézisével akarta átverni a klubot egy csaló menedzser
A sportoló viszont észnél volt, és elhajtotta őt.

A szövetség közleményéből kiderül, hogy az eset két szereplője az anyai örömök elé néző Hornyák Dóra, valamint Farkas Mátyás

„Az már az eddig megismert információk alapján is kijelenthető, hogy komoly és súlyos visszaélésre derült fény, és talán az az aggályunk is megalapozott, hogy az eset nem egyedi. A menedzserek nem a szövetség munkatársai vagy partnerei, de a sportágban tevékenykednek és innen szerzik a pénzüket is, ezért a szövetség elnöke alapos és mindenre kiterjedő vizsgálatot rendelt el. Megteszünk minden lépést, ha szükséges, új szabályokat fogunk megalkotni, melynek előkészítésére szakmai bizottságot állítunk fel” – nyilatkozta Novák András, a szövetség operatív igazgatója.

A Pesti Srácok közzétette a menedzser és Hornyák üzenetváltását, amiből az is kiderül, hogy Farkas a Siófok ügyvezetőjét, Fodor Jánost is belekeverte.

A cikk után a Siófok közleményt adott ki, amiben határozottan tagadja, hogy blöff ajánlattal próbálta volna megizzasztani a Fradit, és jelzi, hogy a Farkas által képviselt ChampSport Kft.-vel azonnali hatállyal felmondja a szerződését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik