Sport

Kézi-vb: könnyeivel küzdve búcsúzott a többiektől Balogh Zsolt

A német-dán közös rendezésű világbajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott nehezen éli meg jobbátlövője, Balogh Zsolt bokasérülés miatti elvesztését – mondta az MTI-nek kedden Zsiga Gyula, a magyar szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója.

Nemcsak a játékritmusával, a góljaival, hanem a gólpasszaival és a játékszituációk jó kialakításával is nagy szerepet vállalt a sikerekből.

A szegedi játékosnak a bokája hétfőn, a Katar elleni mérkőzés első félidejében sérült meg, kedden hazautazott, a gyógykezelése Magyarországon folytatódik, és a hátralévő két csoportmeccsen biztosan nem lép pályára. Legkorábban a csoportkör után csatlakozhat újra a válogatotthoz, ha addig rendbe jön.

Hivatalos: súlyos csapás, Balogh Zsolt nem játszhat a ki-ki meccseken
A magyar férfi kézlabda-válogatott legjobbjának pihennie kell.

A csapatnak van még két balkezes átlövője Nagy László és Ancsin Gábor személyében, a szakmai stáb pedig nem igazán gondolkodik cserében, hiszen bíznak benne, hogy az eddig 18 gólt szerzett Balogh Zsolt három nap múlva visszatér. Zsiga szerint az említett két játékos lassabban teszi a dolgát, de a veszélyes távoli lövéseikkel két-két embert stabilan leköthetnek, a gyors kézilabdázók pedig kihasználhatják az ezáltal keletkező szabad területeket.

A védőspecialista Ilyés Ferenc kijelentette, visszavárják a sérült átlövőt, de a legfontosabb, hogy a lába rendben legyen.

Nagyon megható pillanata volt a mai napnak, hogy a videózás előtt Balogh Zsolt beköszönt hozzánk, és közben a könnyeivel küszködött. Ez is mutatja, mennyire fontos neki a csapat és a világbajnokság

– tette hozzá a Tatabánya játékosa.

Ilyés elmondta, kedden szabad délelőttöt kapott a csapat, mindenki addig aludt, ameddig akart, a reggeli sem volt kötelező, az első közös program az ebéd volt. Délután azért már a videózásé volt a főszerep, ugyanis a veszprémi edző, David Davis irányította Egyiptom következik a sorban.

Ha ezt a fontos mérkőzést megnyerjük, nagyon jó helyzetbe kerülünk, és a svédekkel ki-ki meccset tudunk játszani

– vélekedett Zsiga Gyula.

Kézi-vb: nagyon megverte Katart a magyar válogatott, de az egyik legjobbja megsérült
A helyzeteit kíméletlenül kihasználó magyar férfi kézilabda-válogatott fontos győzelmet aratott a német-dán világbajnokság D csoportjában.

A szakmai igazgató szerint a magyar válogatott már az olimpiai bajnok Dánia elleni második, megnyert felkészülési meccsen is nagyon jó arcát mutatta, nagyon sok potenciál volt a játékában, ami korábban nem igazán került felszínre. Zsiga pozitívumként említette, hogy tavalyhoz és tavalyelőtthöz képest stabilabb a csapat, illetve Csoknyai István és Vladan Matics szövetségi kapitányok tökéletesen ismerik a játékosokat.

Lépésről lépésre haladunk előre. Azok a hiányosságok, amelyek a döntetlennel zárult első csoportmeccsen felszínre kerültek, a második és a harmadik találkozón egyáltalán nem jelentettek problémát. Úgy gondolom, az első sorunk védekezésben olyan szinten teszi a dolgát, mint Európa élcsapatai. Támadásban olykor becsúszik némi kapkodás és meggondolatlanság, de inkább ezek legyenek, mint egyfajta semmitmondó bénultság

– magyarázta a szakember.

A magyar válogatott a koppenhágai D csoportban múlt pénteken 25-25-ös döntetlent játszott Argentínával, majd vasárnap Angolát 34-24-re, hétfőn Katart 32-26-ra legyőzte. Szerdán 18 órától Egyiptommal, csütörtökön 20.30-tól pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. A hatosból az első három jut a herningi középdöntőbe.

A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik