Az eurobasket.com beszámolója szerint a világbajnok kosárlabdázó Carlos Cabezas az Alba Fehérvár csapatába igazol. A spanyol válogatott kosaras hatalmas erősítés lenne, hiszen pályafutása során rendkívüli eredményeket ért el:
- 2006-ban világbajnok lett a válogatottal,
- 2009-ben Európa-bajnok lett Spanyolország színeiben,
- 2017-ben pedig a Liga Sudamericanát is megnyerte.
A 38 éves játékos már három kontinensen játszott, többek között a spanyol Baskonia, a Himki Moszkva, a Latin America klubjában, legutóbb Venezuelában játszott.
Az Alba Fehérvár a hírt hivatalosan még nem erősítette meg, azonban egy spanyol érkezője már akad a székesfehérváriaknak: Jesus Ramirez és Góbi Henrik után Juan Cuadrat is csatlakozik az edzői stábhoz.
A szakember hamar edzőnek állt, az utóbbi években a spanyol U20-as lány, valamint az U20-as fiú válogatottat irányította.
Nyitókép: JANEK SKARZYNSKI / AFP