A Vatikáni papok úgy döntöttek, sportolni kezdenek. Nem csak úgy hobbiszinten, hanem konkrét céllal, olimpiai álommal. A theguardian.com azt írja, egy atlétikai csapatot indítottak azzal a céllal, hogy az Olasz Olimpiai Bizottsággal (CONI) kötött megállapodás keretében nemzetközi versenyeken – köztük az olimpián – versenyezhessenek.
Vagy 60 tagja lett szinte a megalakulás után azonnal a vatikáni atlétika klubnak – svájci őrök, papok, apácák, gyógyszerészek és egy 62 éves professzor, akik a Vatikáni Apostoli Könyvtárban dolgozik.
A CONI-val kötött megállapodással egy ütemben a szentszék futói beléptek az olasz szövetségbe, így csatlakoztak a Nemzetközi Atlétikai Szövetséghez is. Vatikán hasonló megállapodásokat kíván kötni az olasz paralimpiai bizottsággal is.
Az az álmunk, hogy az olimpiai játékok megnyitóján a küldöttségek között lássuk a Szentszék zászlaját
– mondta Monsignor Melchor, Jose Sánchez de Toca y Alameda, a csapat elnöke és a Vatikán sportosztályának vezetője.
A vatikáni gyógyszerész-futó, Michela Ciprietti úgy fogalmazott, a versenzés mellett cél az is, hogy tevékenységükkel küzdeni kívánnak a rasszizmus és az erőszak minden típusa elleni.
A csapat első éles bemutatkozása január 20-án, a La Corsa di Miguel, egy 10 km-es verseny Rómában lesz.
Kiemelt kép: Maurizio Brambatti / Vatikánváros