Sport

Megint döntetlent játszott a Szolnok a vízilabda BL-ben

A Szolnok hazai medencében 10-10-es döntetlent játszott a német Waspo Hannoverrel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hatodik, szerdai fordulójában. A Hannover részvétele házigazdaként biztos, ebből a csoportból csak három csapat jut a nyolcas döntőbe. Ezért aztán

a 2017-es bajnok Szolnok számára rendkívül fontos volt ez az összecsapás, ugyanis az ötödik helyen állt.

A németek a csoport utolsó helyezettjeként várták a találkozót, ugyanakkor több szoros meccset is játszottak, így nem lehetett biztos venni a sikert.

Ki is mutatta a foga fehérjét a vendég csapat, nagyszünetben 3-3 állt az eredményjelzőn, a harmadik negyed közepére pedig meglepetésre két góllal elléptek. Ez ébresztőt jelentett a szolnokiak számára, és az olimpiai bajnok szerb Andrija Pralinovic vezetésével kevesebb mint két perc alatt fordítottak.

Egy perccel a vége előtt Angyal Dániel fórból közvetlen közelről húzott a hálóba, de a játékvezetők megadták a lehetőséget a Hannovernek is, amely élt vele. Az utolsó lövést Pralinovic eresztette el, de célt tévesztett, a német csapat pedig már nem is akart visszatámadni, megelégedett a döntetlennel.

A Szolnok így aztán drukkolhatott, hogy a HAVK Mladost Zagreb ne nyerje meg saját meccsét, ekkor ugyanis öt pontra nőtt volna az előnye a magyar csapattal szemben. A litavezető Dubrovnik azonban legyőzte a horvátokat, vagyis két pontra csökkent a Mladost előnye a Szolnokkal szemben.

Végeredmény – Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló, B csoport:

Szolnoki Dózsa-Waspo Hannover (német) 10-10 (2-1, 1-2, 4-3, 3-4)

Nyitókép: MTI/Mészáros János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik