Sport

Hosszú Katinka: Ez a világbajnokság egészen más volt

Hosszú Katinka aranyéremmel zárta a 2018-as rövid pályás úszó-világbajnokságot, 200 vegyesen oktatta ezúttal a mezőnyt. A magyar úszónő négy aranyérmet és egy ezüstöt nyert, illetve egyszer a negyedik lett. Az M4-nek így értékelt a végén:

Az öröm leginkább annak szólt, hogy ez volt az utolsó szám. Igazából ez volt az első, amikor leginkább magamra figyeltem, nem a mezőnyre, mint a többinél – leginkább az volt a célom, hogy végre 2:04 alá menjek, mert ezt elég régóta szeretném, és ez reális elvárásnak tűnt most. Nagyon örülök, hogy sikerült, így kifejezetten jó érzésekkel jöttem ki a vízből.

Ezután megkérdezték arról, hogy akkor most újra élvezi-e az úszást, amire elég őszinte választ adott:

Alapvetően nem arról van szó, hogy most élvezem az úszást, vagy hogy újra élvezem az úszást, mert azzal korábban sem volt gond, így egy éve, Koppenhágában sem. Inkább annyiban volt ugye más 2018, hogy a magánéletemben történt változások azért mégiscsak összekeveredtek az úszással, és ezt az új helyzetet meg kellett szoknom, normálisan kellett kezelnem. Mostanra jól beállt minden, tizenhat hét komoly edzése után ezzel a világbajnoksággal megtettem az első igazán komoly lépést Tokió felé.

Az MTI-nek is nyilatkozott a háromszoros olimpiai bajnok, új edzőjéről, Petrov Árpádról és a közös munkáról mondott érdekeseket:

Árpi új színt visz bele ebbe az egészbe, majdnem elsírta magát az első vb-aranyunk után, amit együtt nyertünk. Ez most furán hangzik, de én már korábban egy kicsit hozzászoktam, de most ez így nagyon jó, egészen más világbajnokság volt.

Fotó: XINHUA/Europress

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.