Élő Sport

Őrült meccsen nyert a magyar női kézilabda-válogatott

A magyar csapat öt-egyes felállással kezdett védekezésben, amivel rögtön megzavarta az ellenfelet, és a pontos ellentámadásoknak köszönhetően három perc alatt háromgólos különbség alakult ki. A németek rendezték védekezésüket, de támadásban továbbra is bizonytalankodtak, ezért Henk Groener szövetségi kapitány a kilencedik percben időt kért.

Csapata a 12. percben csupán a második gólját dobta, de ezt a magyarok a remek kezdés ellenére nem tudták kihasználni, majd a védekezésüket hatos falra váltották, és ezúttal korán jöttek az első cserék is. Kim Rasmussen szövetségi kapitány időt kért, mivel együttese tíz perc alatt csak egyszer talált be.

A kapus Bíró Blanka több bravúros védéssel segítette a csapatot, de Alicia Stolle vezérletével a német válogatott egy 4-0-s sorozat végén átvette a vezetést (7-8). A folytatásban is remekül küzdöttek a magyarok, némileg rendezték a védekezésüket, így a szünetben megint ők vezettek (12-10), de az első félidőben még ennél is több lehetőség volt számukra.

A második felvonásban bő tíz percen keresztül felváltva estek a gólok. A magyarok nem tudták növelni a különbséget az elkövetett hibák miatt, illetve a németek magas átlövőivel szemben nem volt ellenszerük. Kiss Éva a lehető legjobbkor védett büntetőt, 17-14 után hat perccel mégis egyenlővé vált az állás (19-19), majd Julia Behnke vezérletével újra átvette a vezetést az ellenfél.

Egyre inkább fáradni látszottak a magyarok, egyre többet rontottak, ekkor Kovacsics Anikó és a két szélső, Lukács Viktória és Schatzl Nadine vette vállaira a csapatot. A vége előtt 110 másodperccel Henk Groener időt kért (24-24), a hajrában Xenia Smits góljára Schatzl válaszolt, Emily Bölk a kapufát találta el, majd Kim Rasmussen időt kért 21 másodperccel a vége előtt. Az utolsó támadásból Háfra Noémi netalált, így a magyarok óriási küzdelemben, bravúrral győztek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Stolle volt, aki 14 lövésből kilenc gólt dobott. A kapusok közül Bíró Blanka 27-ből kilenc, Kiss Éva nyolcból egy, Dinah Eckerle 29-ből hét lövést hárított.

A mindent eldöntő gól:

A válogatott szerdán 18 órától a románokkal találkozik, és továbbra is van esélye a továbbjutásra. A csoport első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

Eredmény, Európa-bajnokság, középdöntő, 2. forduló:

Magyarország-Németország 26-25 (12-10)
Nancy, 2700 néző, v.: Pandzic, Mosorinski (szerbek)

Magyarország: Bíró – Lukács 7, Háfra 5, Mészáros, Kovacsics 3, Planéta 3, Schatzl 3, cserék: Kovács A. 2, Pálos-Bognár, Tóth G., Szabó L. 3, Kazai, Lakatos, Kiss É.

lövések/gólok: 39/26, illetve 45/25
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 3/2
kiállítások: 4, illetve 2 perc

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kézi-Eb: óriási győzelem Németország ellen

Hiába játszott sokkal jobban, mint Norvégia ellen, úgy tűnt, nem bírjaa a hajrát a magyar válogatott az Európa-bajnokság középdöntőjének 2. fordulójában, és 25-25-ös döntetlent játszik Németországgal. Aztán jött Háfra Noémi, és megnyerte a meccset Magyarországnak.

A hektikus első félidő után még kétgólos előnnyel ment pihenni Kim Ramussen csapata, ám a második játékrészben úgy tűnt, hogy az alig-alig hibázó németek lassan, de biztosan bedarálják a Lukács Viktórián kívül elöl keveset mutató magyar válogatottat.

Az 58. percben még vereségre állt a válogatott, ám először Schatzl Nadine egyenlített, majd a vége előtt 20 másodperccel Háfra őrült nagy gólt vágott.

Ezzel megmaradt az esély az elődöntőre.

Magyarország-Németország 22-23

Lukács Viktória megállíthatatlan, de a németeknek mindig van válaszuk rá. Ahogy Kovacsics góljára is, és még kapunk is egy 2 percet. Nagyon kevés van hátra…

Magyarország-Németország 20-20

Emberhátrányba kerül a magyar válogatott, és noha Kiss Éva hetest védett, Schatzl pedig szép gólt dob, a németek két góllal kiegyenlítenek. Körömrágós…

Magyarország-Németország 19-18

Lukács Viktória nem tud hibázni, már 5/5-nél jár, de hiába, az ellentámadás után a német csapat is betalál. 15 perc van hátra.

Magyarország-Németország 17-14

Egyel közelebb jönnek a németek, de aztán Lukács Viktória ismét betalál. A Siófok játékosa 4/4-el áll jelenleg.

Magyarország-Németország 16-13

Folyamatosan potyognak a gólok, de egyszer a kapufa a magyarokkal volt, így most háromgólos az előny. Lüktet a meccs, ez pedig egyelőre nekünk áll jobban.

Folytatjuk!

A magyar válogatott kezdi a második 30 percet.

Magyarország-Németország 12-10

Sikerült jól zárni a játékrészt, miután Planéta hetest, Szabó Laura pedig egy nagyszerű bejátszást értékesít az utolsó percekben. A magyar válogatott kétgólos előnyben pihenhet.

Magyarország-Németország 10-10

Háfra labdaszerzése után két perces előnybe kerül a magyar csapat, és Kovacsics ki is használja ezt, bravó. Csak aztán megint jönnek a németek, és ismét egyenlő.

Magyarország-Németország 9-9

Csak le kell írni, és bebizonyítja az ellenkezőjét: Bíró két őrült ziccert védett, mondhatni, ő tartja meccsben a magyar csapatot. Arról már nem tehet, hogy Háfra eladja a labdát, és a német begyalogól a labdával. Piros pont Háfrának, hogy utána javít, és szép gólt szerez.

Magyarország-Németország 8-8

Holtpont, már a németek vezettek 8-7-re. Hátul sem jönnek a bravúrok, támadásban pedig picit lassabbak vagyunk. Szerencse, hogy van egy Háfra Noémi és egy Planéta Szimonetta: előbbi kiharcolta, utóbbi belőtte a hetest.

Magyarország-Németország 7-5

Jól jött a pihenő, Szabó Anna és Schatzl Nadine két góljával ismét megnyugtatóbb előny. Nem megnyugtató, max csak megnyugtatóbb, mert közben jön egy német gól is.

Magyarország-Németország 5-4

Az elmúlt perceket a németek uralják, két óriási és egy bállós gólt dobnak, és így már egy picit szorosabb a meccs a félidő felénél. Jön is a magyar időkérés.

Magyarország-Németország 5-1

Lukács Viktória hatalmas labdát kap a kapus Bíró Blankától, és meg is szerzi a harmadik gólját. Eddig hibátlanul játszanak a lányok.

Magyarország-Németország 4-1

Kicsit több a hiba a magyarok játékában, de hátul tart a védelem. Planéta Szimonetta nyolcadik gólját lőtte 11. heteséből, így hárommal megyünk. Időt kér a német kapitány.

Magyarország-Németország 3-1

Egyben van egyelőre a magyar védelem, egy labdaszerzés után Lukács Viktória gyalogol be a kapus szeme közé, és vágja be második gólját. Az ellentámadásból Smits szerzi a németek első gólját.

Magyarország-Németország 2-0

Bíró Blanka egyből egy védéssel kezd, a másik oldalon pedig kihasználjuk az első és a második helyzetet is: Lukács Viktória és Háfra Noémi kezd parádésan.

Olvasói sztorik