Sport

Kézi-Eb: El kell hinni, hogy van itt keresnivalónk

A magyar női kézilabda-válogatott nagyszerű játékkal, meglepően simán győzte le Spanyolországot az utolsó meccsén, így két pontot magával visz a középdöntőbe. Kim Rasmussen szövetségi kapitány azt emelte ki a találkozó után az M4-nek, hogy csapatként működött most jól a válogatott.

Boldog vagyok, hogy ilyen játékosokat edzhetek.

A találkozó elején voltak problémáink, de a spanyoloknak szerencsére még több. Nagyon jó csapatról van szó, de ilyen a kézilabda, egyszer fenn, másszor lenn. A spanyolok ma kissé elvesztették a hitüket, a következő körben lehet, ismét pokolian erősek lesznek. Az is igaz, hogy az utolsó tíz percben már nem nyújtottuk a legjobbunkat mi sem. Amikor pörgeted a játékot okvetlenül kijön a végére a fáradtság, és jön a hiba is. De a játékosaim mindig kisegítették egymást. Van bőven fejlődni valónk, de most a mai meccsre kellett figyelnünk, és a folytatásban is magunkra kell koncentrálnunk” – mondta a dán szakember.

Az összefoglaló:

Kovacsics Anikó szerint nagyon össze kellett szedni fejben a csapatot, ezután majdnem végig megvolt a koncentráció, csak a végén engedtek ki egy kicsit. Kiemelte a védekezést és Kiss Éva teljesítményét a kapuban, illetve hogy ezekkel sikerült elvenni a spanyolok kedvét a játéktól.

Így, hogy van két pontunk a középdöntőben, remélem, hogy elhisszük, hogy van itt keresnivalónk. Nyilván lesznek sokkal nehezebb meccseink, amikor jön a hiba, jönnek a nehézségek, de azt hiszem, fejben is kezdünk odaérni, hogy ilyenkor is csináljuk, amit tudunk

– mondta a csapatkapitány.

Planéta Szimonetta nyolc gólt dobott, nem hibázott a hetes vonalról és mezőnyből sem. Ő arról beszélt, hogy eddig is érezték, hogy bennük van a jó játék, ez most jött ki.

Sokat számít, hogy Franciaországban rendszeresen játszom, bíznak bennem, és ez, hála az égnek, a válogatotton is meglátszik. Boldog vagyok, hogy minden hetesem bement, akciógólom is volt, akkor jött be minden, amikor kellett. Ezt a győzelmet most magunk mögé kell tennünk, de erőt is kell merítsünk belőle.

A magyar válogatott legközelebb pénteken, 21 órától játszik, az ellenfél a középdöntőnek pont nélkül nekivágó Norvégia lesz.

Eredmény – női kézilabda Európa-bajnokság

Magyarország – Spanyolország 32-26 (19-14)

Magyarország: Kiss É. – Lukács 4, Kovács A. 3, Planéta 8, Mészáros 1, Kovacsics 3, Schatzl 5, cserék: Háfra 5, Tóvizi, Tóth G. 2, Pálos-Bognár 1, Kazai, Orbán, Bíró, Szabó L., Szalai, szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

A csoport végeredménye: 1. Hollandia 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Spanyolország 2, 4. Horvátország 0

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik