Sport lineup

Erről a jelenetről mindenkinek az Ace Ventura fog beugrani

Érdekes jelenet játszódott le az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban vívott Michigan State Spartans-Rutgers Scarlet Knights meccsen.

A második negyed végén 7-7 volt az állás, amikor a Michigan 30 yardról próbálkozhatott mezőnygól kísérlettel, de Matt Coghlin rúgó az utolsó pillanatban megtorpant, majd másodjára, állóhelyből sem rúgta el a labdát,

minden bizonnyal úgy ítélte meg, hogy valami nem stimmelt a lekészítéssel.

A labdát a rúgónak lekészítő társ, az irányító Brian Lewerke próbálta menteni a menthetőt, és igyekezett kiosztani egy passzt, de a szorult helyzetben eladta a labdát, ám a dupla bénázást végül megúszták, mert a Rutgers nem tudott pontot szerezni az interceptionből.

Az Ace Ventura című Jim Carrey-vígjátékban a történet egyik szála pont egy hasonló jelenetre épül, amikor a rúgójátékosnak rosszul lett lekészítve a labda, elrontotta a rúgást, ami miatt közellenség vált belőle, majd teljesen kifordult magából, és nővé operáltatta magát, hogy új életet kezdjen és bosszút álljon korábbi társán, aki miatt bűnbak lett.

A meccset végül a baki ellenére 14-10-re megnyerte a Michigan, amely 7-5-ös mérleggel áll, a Rutgers viszont 1 győzelme mellé sorozatban a 11. vereségét gyűjtötte be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik