Sport lineup

Abraham Lincoln már nem érhette meg, de ha hálaadás, akkor foci

November negyedik csütörtökén megáll az élet az Egyesült Államokban, a családtagok olykor ezer kilométereket vezetnek, hogy közösen töltsék az ország második legfontosabb ünnepnapját, a hálaadást.

A legenda szerint 1621-ben tartották az első ünnepséget az őslakosok (indiánok) segítségével életben maradó hódítók a frissen megalapított Plymouth-ban. 242 évvel később, 1863-ban Abraham Lincoln proklamációt adott ki, amelyben hivatalosan is meghatározta a hálaadás napját. Hogy mennyire meghatározó a sport az Egyesült Államokban, mi sem bizonyítja jobban, hogy nem sokkal később, 1876-ban, két egyetem, a Yale és a Princeton között már meg is rendezték az első amerikaifutball-meccset az ünnepnapon.

Ott és akkor megszületett az egyik legősibb amerikai sporthagyomány, amelyet csak a második világháború tudott néhány évre megszakítani.

Profi franchise-ok, félprofi csapatok, egyetemek, középiskolák, mindenki beszállt, óriási dolog lett hálaadáskor focizni. Már jóval az NFL megalakulása előtt összehozták a nagy meccseket, általában városi, állami riválisok, jó értelemben vett ősellenségek csaptak össze.

Itt például egy 1915-ös (néma) felvétel két egyetem találkozójáról:

(Ha nincs is hang, érdemes megfigyelni, hogy már akkor milyen hangulat és körítés volt egy egyetemi meccsen.)

Ma már ott tartunk, hogy a dollármilliárdos biznisszé alakuló profi liga egyik alappillére a hálaadás: amíg a családok otthon, az asztalnál pulykát és krumplipürét esznek, addig  a tévében már egészen korán elkezdődik a meccsmaraton. Az NFL, mint általában minden apróságból,  ebből is óriási pénzt szakít, de mondjuk meg is dolgozik érte: mini Super Bowlt rendeznek, napi hármat, ahol sztárfellépőket hoznak, különleges akciókat hirdetnek, családi napot tartanak.

Azt nyilván nem lehet tudni, hogy az ünnepi mérkőzések mennyire lesznek szórakoztatók, de aki régebb óta követi a ligát, az tudhatja, hogy két megkerülhetetlen szereplője van ezeknek az alkalmaknak: a Detroit Lions és a Dallas Cowboys. Egyik csapatnak sem volt semmi köze a kezdetekhez, ám egy-egy elmésebb vezető megtalálta a piaci rést. Előbbi 1934-ben, a csőd elkerülése miatt, utóbbi 1966-ban, mert nem volt mit nézni a tévében.

A befektetésük azonnal bevált, november negyedik csütörtökén kis túlzással nincs olyan amerikai, aki meg tudná kerülni ezeket a franchise-okat.

Kora géniusza

Noha az NFL 1920-as megalakulása után évente hat találkozót rendeztek hálaadáskor, az ünnep és a futball csak 1934-től forrt össze. Egy élelmes vállalkozó, a Portsmouth Spartans tulajdonosa, George A. Richards Detroitba költöztette a csapatát, és megalakult a mai nap is ismert Detroit Lions. A nehéz első évek után kellett a változás, mert a csőd fenyegette az üzletembert. Richards nem volt elégedett a nézőszámmal, azon akart változtatni, amikor kitalálta, hogy 1934 novemberében, hálaadás napján játszanak majd a Chicago Bears ellen.

Hangsúlyozni kell, hogy abban az időben meglehetősen nehéz dolga volt Richardsnak, hiszen a városban a helyi baseballcsapatnak, a Tigersnek szurkoltak legtöbben, a foci legfeljebb második helyen állt. Mégis, akkora sikert aratott a terve, hogy az a mai NFL-re is hatással van. A helyiek hatalmas érdeklődéssel várták a meccset, a stadion bejáratától ezreket kellett visszafordítani, Detroitból egycsapásra fociváros lett, és ez akkor is igaz, ha végül a történelmi hálaadás napi mérkőzésen a Bears nyert.

Ez önmagában nem lett volna akkora szenzáció, mert, ugye, nem volt új keletű az ünnepnapon játszani. Richards viszont kitalálta, hogy az egész országban a Detroit Lionstól lesz hangos az ünnepi ebéd, és mivel vállalkozásai között akadt egy rádióállomás is, leült az NBC-vel tárgyalni a közvetítési jogokról. A végeredmény: országszerte 94 rádióból szólt a Lions-Bears, a két franchise-t megismerte Amerika.

A Detoit Lions 1934-es csapatképe. Fotó: Sports Studio Photos/Getty Images

Ma már nyilván nagyon kevesen hallgatják a rádiós közvetítéseket, ha egyáltalán, de akkor Richards húzása egyedülállónak bizonyult. Soha korábban nem sugároztak országosan mérkőzést. Történelmivé vált ez a nap, ettől kezdve az NFL és a média kéz a kézben jár, a zsíros megállapodások, a közvetítések, a show-műsorok a Detroit Lionsszel és a Chicago Bearsszel kezdődtek. Talán Richards sem hinné el, hogy az ő terve hova vezette a világon is roppant népszerű ligát.

Detroit Lions-Chicago Bears (1934):

(Angolosok előnyben.)

A Lions azóta az említett világháborús szünet kivételével minden egyes hálaadás alkalmával hazai pályán fogad egy ellenfelet. Hagyományosan övék a nap legkorábbi műsorsávja, utánuk Amerika csapata, az ugyancsak tradíciót teremtő Dallas Cowboys jön, majd késő este egy kiemelt találkozóval zárul a csütörtök. Így lesz ez idén is.

Párosítások, NFL, 12. hét

2018. 11. 22., 18.30 Detroit Lions–Chicago Bears
2018. 11. 22., 22.30 Dallas Cowboys–Washington Redskins
2018. 11. 23., 02.20 New Orleans Saints–Atlanta Falcons
2018. 11. 25., 19.00 Baltimore Ravens–Oakland Raiders
2018. 11. 25., 19.00 Buffalo Bills–Jacksonville Jaguars
2018. 11. 25., 19.00 Carolina Panthers–Seattle Seahawks
2018. 11. 25., 19.00 Cincinnati Bengals–Cleveland Browns
2018. 11. 25., 19.00 New York Jets–New England Patriots
2018. 11. 25., 19.00 Philadelphia Eagles–New York Giants
2018. 11. 25., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers
2018. 11. 25., 22.05 Los Angeles Chargers–Arizona Cardinals
2018. 11. 25., 22.25 Denver Broncos–Pittsburgh Steelers
2018. 11. 25., 22.25 Indianapolis Colts–Miami Dolphins
2018. 11. 26., 02.20 Minnesota Vikings–Green Bay Packers
2018. 11. 27., 02.15 Houston Texans–Tennessee Titans
Szabadnaposok: Kansas City Chiefs, Los Angeles Rams

Ajánlott videó

Olvasói sztorik