Sport

BL: újabb győzelmével már biztos csoportelső a Győri Audi ETO

A címvédő Győri Audi ETO KC kilenc góllal győzött a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. Újabb sikerükkel a győriek megőrizték százszázalékos mérlegüket a BL-ben, és biztosították, hogy a C csoport első helyéről jutnak a középdöntőbe.

A sérült Tomori Zsuzsannát és Nora Mörköt nélkülöző vendégek remekül kezdtek, már 5-0-ra vezettek, amikor a hetedik percben a szlovén bajnokcsapat megszerezte első gólját. A hazaiak közül négyen is hiányoztak sérülés miatt, ennek ellenére visszakapaszkodtak és felzárkóztak (6-7), miközben a Győr több mint öt percig nem talált be. Danyi Gábor vezetőedző időkérése után a csapat rendezte sorait, és tíz percen keresztül nem kapott gólt, a szünetben pedig hattal vezetett (10-16).

A második félidőben is hullámzó volt a játék, a Krim előbb ismét felzárkózott (16-19), majd a címvédő ETO 7-1-es sorozata következett. A tízgólos különbséget végül nem tudta elérni a vendégcsapat, de fölényes sikerét nem fenyegette veszély. A szlovénok legeredményesebb játékosa Nina Zulic volt öt góllal.

A győriek legközelebb horvát Podravka Koprivnica ellen, hazai pályán zárják a BL csoportkörét.

Eredmény, női Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, C csoport:

Krim Mercator Ljubljana (szlovén)-Győri Audi ETO KC 23-32 (10-16)
a Győr gólszerzői: Amorim 7, Groot 6, Kristiansen 4, Brattset, Hansen, Görbicz 3-3, Knedlikova, Oftedal 2-2, Puhalák, Bódi 1-1

A csoport állása: 1. Győr 10 pont/5 mérkőzés, 2. Krim Mercator Ljubljana 5/5, 3. Podravka Koprivnica (horvát) 3/4, 4. Thüringer HC (német) 0/4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik