Sport lineup

Rangadónak indult, de aztán kiderült az osztálykülönbség

A Pittsburgh Steelers a vártnál sokkal simábban, 52-21-re kiütötte otthon a Carolina Pantherst a profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakasza tizedik játékhetének csütörtöki nyitómérkőzésén.

A meccset még a vendégek kezdték jobban, Cam Newton passzát Christian McCaffrey kapta el még az első negyed elején. Csakhogy utána kis túlzással agyon verték a Pantherst: ahogy felfutott a pályára, Ben Roethlisberger első passzából rögtön egy 75 yardos touchdown született, majd a védelem is remekelt, mert Newton passzát pár perc múlva lekapták, és vissza vitték touchdownra.

Így az az érdekes helyzet állt elő, hogy noha csak 11 másodpercig volt papíron a labda a Steelersnék, 14-7-re vezettek.

Az első félidő végén 31-14-re ment a Steelers, a második félidőben a Carolina teljesen leeresztve játszott, a Pittsburgh ezt megérezte, és hatalmas pofonnal küldte haza Newtonékat. Ben Roethlisbergernek, a hazaiak irányítójának 25 passzkísérletéből 22 sikeres volt, amivel 328 yardot és öt touchdownt szerez játékostársai. Itt is egy érdekesség: összesen három passzkísérlete lett rossz, azaz most előfordult az a ritka jelenség, hogy több TD-passza volt egy irányítónak, mint hibája.

A Steelers a gyengébb szezonkezdés után most sorozatban az ötödik győzelmét aratta, ezzel 6/2/1-re módosította mérlegét.

Párosítások, NFL, 10. hét

2018. 11. 09., 02.20, Pittsburgh Steelers–Carolina Panthers 52-21
2018. 11. 11., 19.00, Chicago Bears–Detroit Lions;
2018. 11. 11., 19.00, Cincinnati Bengals–New Orleans Saints;
2018. 11. 11., 19.00, Cleveland Browns–Atlanta Falcons;
2018. 11. 11., 19.00, Green Bay Packers–Miami Dolphins;
2018. 11. 11., 19.00, Indianapolis Colts–Jacksonville Jaguars;
2018. 11. 11., 19.00, Kansas City Chiefs–Arizona Cardinals;
2018. 11. 11., 19.00, New York Jets–Buffalo Bills;
2018. 11. 11., 19.00, Tampa Bay Buccaneers–Washington Redskins;
2018. 11. 11., 19.00, Tennessee Titans–New England Patriots;
2018. 11. 11., 22.05, Oakland Raiders–Los Angeles Chargers;
2018. 11. 11., 22.25, Los Angeles Rams–Seattle Seahawks;
2018. 11. 12., 02.20, Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys;
2018. 11. 13., 02.15, San Francisco 49ers–New York Giants.
Szabadnapos: Baltimore Ravens, Denver Broncos, Houston Texans, Minnesota Vikings.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik