Sport

Fucsovics Márton óriási győzelemmel kezdett a párizsi ezresen

Fucsovics Márton két szettben legyőzte kedden a hazai közönség előtt szereplő Benoit Paire-t a párizsi keménypályás férfi tenisztorna nyitófordulójában.

A világranglistán 42. magyar játékos negyedik találkozójára készülhetett az 56. helyen álló Paire ellen. Tavaly egy franciaországi salakpályás challenger-versenyen az ellenfél nyert, mint ahogy idén januárban az indiai Púnában is – öt meccslabda hárítása után. Júliusban a horvátországi Umagban aztán összejött a szépítés Fucsovicsnak egy könnyed, 6:1, 6:3-as győzelemmel.

A 29 éves Paire idén selejtezőre kényszerült Párizsban, ahol a japán Daniel Taro búcsúztatása után a kanadai Vasek Pospisil az első szett után feladta mérkőzésüket.

A 26 éves magyar teniszező számára rosszul indult idei utolsó tornája, mivel 3:0-ás hátrányba került, csakhogy ötödik bréklabdáját kihasználva 3:4-re felkapaszkodott, és az adogatását semmi-negyvenről hozva kiegyenlített. Hamarosan ismét brékelte Paire-t, majd sorozatban ötödik gémjét nyerve hozta a 41 perces nyitószettet.

A folytatásban 1:1-nél Fucsovics ismét elvette riválisa szerváját, aki ezután már a bréklehetőségig sem jutott el, így 1 óra 17 perc alatt kikapott.

A legjobb magyar férfi teniszezőre a 32 között a 13. helyen kiemelt olasz Fabio Fognini vár, akit a múlt héten megvert a bécsi nyolcaddöntőben.

Eredmény:

Fucsovics Márton-Benoit Paire (francia) 6:4, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik