Sport

Fucsovics: Mindenemet ott hagytam a pályán

Korábban a témában:

Fáradtan, mégis bizakodva nyilatkozott Fucsovics Márton az MTI-nek, miután 3 óra 18 perces küzdelemben kikapott a kazah Mihail Kukuskintól a 2,2 millió euró (694 millió forint) összdíjazású bécsi keménypályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében.

Szerintem a leghosszabb háromszettes mérkőzésemet játszottam, mindenemet ott hagytam a pályán, küzdöttem a végsőkig. Volt, hogy nekem állt a meccs, az első két szettben én játszottam jobban, aztán a harmadikban Kukuskin

– értékelte a történteket.

„Ő végig fantasztikusan teniszezett, egyetlen ingyenpontot sem adott, minden labdáért meg kellett küzdenem. Mindezt úgy, hogy a selejtezőből jött, szóval le a kalappal előtte. Jól játszottam, jól szerváltam, de ezen a szinten már ilyen mérkőzések vannak.”

A világranglista 40. helyezettje elmondta, nehéz Kukuskin ellen nyerő taktikát kidolgozni, mert nagyon stabil, a fonákja lapos és kellemetlen, a tenyerese pedig agresszív, ráadásul még gyors játékos is.

„A második szett végén ő ugyanazon a szinten játszott, sőt még rá is tett egy lapáttal, és egyáltalán nem rontott a rövidítésben. Én próbáltam befejezni a meccset, nyerőket ütni, ilyenkor benne van a pakliban, hogy becsúszik egy-két hiba” – jelentette ki a nyíregyházi teniszező, majd rátért arra, hogy némi vigaszt jelent az, hogy legalább sikerült megvédenie a tavaly Bázelben szerzett ranglistapontjait.

„Persze, szerettem volna az elődöntőbe jutni, de remélem, még sok alkalmam lesz rá. Jön a következő verseny a jövő héten Párizsban, úgyhogy fel a fejjel, és előrenézek. Ha ott nyerek egy-két mérkőzést, akkor a negyvenben is végezhetek az év végi ranglistán. Párizsban még selejtezőt sem játszottam soha, most pedig főtáblás leszek, úgyhogy biztosan pozitív élmény lesz” – tette hozzá.

Nyitókép: Andrea Kareth /SEPA.Media /Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Creative Worker. Listen Music. Working. Ideas. Light Bulb. Glasses. Laptop. Comfortable. Project. Sit. Brainstorm. Young Guy. Businessman. Work. Office. Businesspeople. Workplace. Inspiration.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.