Sport

Tenisz-vb: elődöntőben a Babos-Mladenovic páros

A Babos Tímea-Kristina Mladenovic kettős a Szingapúrban zajló WTA-világbajnokság páros negyeddöntőjében meggyőző magabiztossággal verte a Dabrowski-Hszü Ji-fan (kanadai, kínai, 5.) duót – számolt be a babostimea.hu.

Babosék mindjárt az első adogatásnál jelezték, ők ide győzni jöttek, lévén azonnal elvették ellenfelük első adogatását. 18 perc után már 4:0-ra, így nem csoda, hogy az első szett kiütéssel felérő 6:0-al végződött.

A második játszmában Babosék ott folytatták, ahol abbahagyták, rögtön brékeltek. Igaz ellenfelük is megtette ezt, majd a kanadai, kínai kettős hozta a saját adogatását is, de eztán Babosék 4:2-re elhúztak, amely újra megtörte ellenfelük próbálkozását. A magyar-francia kettős 54 perc játék után lépett tovább az elődöntőbe.

Tudtuk, hogy nehéz lesz. Felkészültek voltunk, jó taktikát alkalmaztunk, végig nagyon figyelmesen, koncentráltan és fegyelmezetten teniszeztünk. Az eredmény ellenére voltak nehéz pillanataink, főleg az első és második szett elején. A lényeg: jól kommunikáltunk és eredményesen oldottuk meg ezeket a helyzeteket

– nyilatkozta a soproni születésű játékos.

WTA-világbajnokság, Szingapúr, (7 000 000 dollár, kemény pálya), páros, eredmény:

Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Dabrowski, Hszü Ji-fan (kanadai, kínai, 5.) 6:0, 6:2

Babosék a Barty, Vandeweghe (ausztrál, amerikai, 6.)–Mertens, Schuurs (belga, holland, 4.) mérkőzés győztesével játszanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik