Elküldték, vagy elment?
Jó a kérdés… Mentem, és most nagyon jól érzem magam.
Tényleg nem látszik, hogy megviselt lenne.
Amikor szólítottak a közgyűlésen, jókedvűen mentem a mikrofonhoz és nem is lett volna baj, ha mindenki, aki szeret, megnyugszik, hogy ezt látja rajtam. Csakhogy azokat a mondatokat, amelyek elhangzottak a számból, nem lehet mosolyogva elmondani. Mert komoly mondatok voltak. Kifejezték mindazt, amit gondolok az egész ügyben.
A végére hagytam a leglényegesebbet, mert nyilvánvaló, hogy óriási élményt kaptam a játékosoktól, a sportág minden tagjától. Ez az élmény része. A szeretet azonban, amit a családtól, a barátoktól és amit még inkább a vadidegen szurkolóktól kaptam – a hat év elnökösködés alatt is az emberek többsége az utcán úgy szólított: Kapitány úr –, olyan szinten szőtte át ezt a 22 évet, ami mellett ez idő alatt eltörpült minden egyéb probléma. Végül is, noha jókedvűen léptem a mikrofonhoz, ezeket a mondatokat nem lehetett vigyorogva elmondani.
Furcsa-kurta beszéde volt. A hat év elnökösködésre például egy viccel zárt bővített mondatot szentelt. Miért?
Nyilván az embernek vannak olyan gondolatai is, amit nem oszt meg a sportággal, a nagyközönséggel.
Miért nem?
Mert ez mindig is így volt. Amikor hazajöttem Olaszországból és kapitány lettem, kijelentettem, hogy rohadtul el akarom kerülni, hogy egyszer is ne mondjak igazat. Amit mondok, azt mindig tudjam vállalni, holott gyerekszintű kisebb hazugságok, csúsztatások elfértek volna a 22 év alatt. Ezt nem akartam, annál büszkébb vagyok. Ha valamit nem mondtam el, annak mindig oka van, mert csak rám, vagy a közvetlen környezetemre tartozik.
Beszéde után miért távozott azonnal a közgyűlésről?
Mert nem volt több dolgom. Édesapám 25 év után nyugdíjba ment a MÁV Számítástechnikai Központ főmérnöki székéből, azóta nem volt ott. Valahogy így nőttem föl. Mindig azt mondta nekem, hogy „fiam, én oda sem megyek szívesen, ahova hívnak, de oda ahova nem…” Szóval
ha egy fejezet lezárul az ember életében, becsukja a könyvet, felrakja a polcra és levesz egy másikat.
Kapitányválasztás és a faxba helyezett lemondólevél
22 év inkább könyv, mint szimpla fejezet. Ha már a közgyűlésen nem tette, lapozzunk fel egy-egy fontosabb bekezdést belőle. Mondjuk mi jut eszébe az 1996-os szövetségi kapitányi választásról?
Nem szoros, hanem a lehető legkellemetlenebb módon lettem kapitány. Úgy győzöl, hogy az elnökségben lényegében kisebbségben vagy. A tizenöt fős elnökségből, amely a munkáltatója a mindenkori kapitánynak, kilencen másra szavaztak.
Mit érzett, amikor a sokkal nevesebb, játékosként világ-, edzőként a Dózsával magyar bajnok Görgényi István (5 szavazat), az olimpiai bajnok, edzőként BVSC-vel magyar bajnok Gerendás György (4 szavazat), és a szintén olimpiai bajnok, 1993-96 között szövetségi kapitány Horkai György (0 szavazat) előtt hat szavazattal győzött?
Jesszusom, nyertem! Na jó, nem. De azt mindenképp éreztem, hogy a közeg, ahova tíz év után hazajövök, nem lesz baráti, nem leszek okvetlenül mindenki által támogatott. Egy-két hónapig, rendesen szórakozott velem a média.
Azért támadták, mert ellenfeleihez képest kvázi outsiderként nyert?
Tíz évig Comóban játszottam, majd edzősködtem. Úgy lettem szövetségi kapitány, hogy itthon alig ismertek. Csomó játékosnak is úgy kell bemutatni engem. Hiányoztak a kapcsolatok, az ismertség. Ugyanakkor az, aki évtizedig Magyarországon dolgozik magas szinten, bajnokcsapat edzője, annak kialakul a médiumokban dolgozó szakemberekkel egyfajta nexusa, minimum respektje, mivel az évek alatt egymásra vannak utalva. Ez a faja kötődés a három nem győztes és az újságírók között – nyilván kérés nélkül – egy oldalra terelte utóbbiak egy részét velem szemben. Nem értettem az egészet.Támadhatták volna azt, aki engem jelölt, mert az velem ellentétben – aki nem szavazott, még egyetlen edzést sem tartott, nemhogy kikapott volna – legalább csinált valamit.
Támadhatták azért is, mert még a szavazásra sem jött haza. Vagy azért, mert zuhanyhíradó szerint az édesapja ágyazott meg a kapitányi kinevezésének. Az ő unszolására adta be a pályázatát?
Azért ez ennél bonyolultabb. Először is, édesapám és Szívós Pista unszolására. Fecsó volt legjobban képben a comói pályafutásommal, az edzői kvalitásommal, mert mással ellentétben rendszeresen járt a meccseimre és nyomon követte, mit értem el a csapatommal. Mindezek alapján azt látta bennem, hogy abból a magyar válogatottból, amely Atlantában hajszállal maradt le az aranyról, mert az elődöntőben egy góllal kikapott Spanyolországtól (7-6), majd a bronzmeccsen hosszabbítás után az olaszoktól (20-18) és végül negyedik lett, lehet, hogy többet tudok kihozni. Ezt az ötletet vetették fel Pistával.
Szívós István, aki akkor már öt éve a Fradi elnöke volt miért támogatta?
Fecsó már ’86-ban a junior válogatott kispadján ült Pistával. ’96-ban már tíz éve volt az utánpótlás válogatottak mellett vagy edző, vagy kapitány. Biros Peti, aki kézilabdázó volt és csak később kezdett vízilabdázni, és Gergely Pista, aki akkor már válogatottnak mondhatta magát, csak épp szlovák színekben: ők nem játszottak nála. Rajtuk kívül nem volt a 21 olimpiai bajnokom között, aki ne fordult volna meg a kezei alatt. Még az idősebb játékosokon is rajta volt a keze nyoma. Ráadásul Pistával egy csapatban játszottam, majd játékosa is voltam a Fradiban. De mégsem arról volt szó, hogy összefogott a család, hogy a Dénes gyerekből legyen valami. Sokkal inkább meg voltak győződve arról, hogy alkalmas vagyok a feladatra.
Édesapja mégiscsak elfogult lehetett.
Persze! Én is elfogult vagyok a fiaimmal. Ez egy érthető emberi dolog. A Pistában már kevesebb volt az elfogultság, de tény, gyakorlatilag ketten vettek a vállukra. De nem Fecsó, hanem Pista vette kézbe a lobbizást – ehhez kellett a tekintélye, a szakértelme, a karizmája. Ezért lett hat szavazatom. De a megválasztásom előtt még akadt egy nem elhanyagolható momentum, amit kevesen tudnak.
Éspedig?
’96 decemberében, egy hétfő estére tűzték ki az elnökségit, és a szavazást. Az edzői és a ligabizottság az ezt megelőző hét közepéig rangsort kellett állítson a négy pályázó között. Mindkét testület Gerendás Gyurit javasolta első helyre és engem másodikra. Erre a hírre, miközben néztem az ablakból a csodálatos comói tavat, arra jutottam magamban, ha Gyurinak ilyen erős a támogatottsága, akkor az a tisztességes, ha leegyszerűsítem az elnökség dolgát és visszavonom a pályázatomat. Fecsóval telefonon közöltem a döntésemet. Pénteken megírtam a lemondólevelet, és mivel akkor még nem volt e-mail, a comói lakásomban befűztem a faxba. Pont mielőtt megnyomtam volna a zöld gombot, felhívott a Pista azzal, hogy ugyan megért, hogy kihátrálnék ebből, de isten ments, hogy megtegyem. Arra kért, hogy ne vonjam vissza a pályázatot, mert kapott ígéreteket és most már csak maga miatt is kíváncsi, kik azok, akik szavahihetőek. Kihúztam a papírt a faxból.
Nagyjából egy percen múlt, hogy háromszoros olimpiai bajnok edző lett?
Vagy, ha foglalt a telefonom, vagy ha rossz a vonal Magyarország és Olaszország között, vagy ha tárcsázás közben elrontja a számot Pista.
Mikor simult ki a kapcsolata az újságírókkal?
1997 nyarára, őszére. Akkor még volt egy mondatom, ami az Eb-siker után elhalkuló kritikus újságírókat újból ellenem fordította, de azt kell mondjam, nem volt humorérzékük.
Kit bántott meg?
Miután lefújták a sevillai Eb-döntőt, ahol a megfiatalított válogatottal megvertük Jugoszláviát (3-2), ott álltak körülöttem az újságírók, amikor felhívtam a Fecsót, így tudták, hogy vele beszélek. Mondom neki:
Figyelj! Ti nyertetek Mariborban ifi Eb-t, mi most megnyertük a felnőttet, a Kristóf (Kemény Dénes akkor 10 éves fia – a szerk.) megy idén valamilyen világversenyre?
Ezt a szimpla családon belüli poént magukra vették azok, akik a veretlenül nyert Eb előtt kritizáltak. Volt akivel eztán el kellett mennem egy „mea culpa” kávézásra és minden kisimult.
A siker titka: mindig legyen megfelelő lap a kézben
Kapitányi évei alatt melyik győzelmet tartja a legnagyobb sikernek és melyiket élte meg a legfájóbb kudarcként?
Sikerek közt nem tudok különbséget tenni. Minden arany, minden győzelem olyan, hogy abban a pillanatban, amikor lefújják a meccset, rád zúdul az öröm. Egy edzőmeccsen is jól éltem meg, ha a csapat jól játszott.
Tök mindegy, hogy olimpia, vb, Eb, csoportmeccs vagy döntő, mind egyforma?
Nyilván kiemelkedő az olimpia, de világ életemben olyan voltam, hogy klasszikus módon a SZOT-üdülőben a pingpongbajnokság győzelmének is örültem, mert nem úgy közelítettem meg a munkámat, hogy az akaratomat viszem keresztül a csapaton és így nyerünk az ellenféllel szemben, hanem azt próbáltam kialakítani, hogy a magyar vízilabda-válogatott nagyon jól játsszon.
Ezek szerint nem feltétlenül érdekelte az ellenfél sem, hanem a mostanság divatos futballhasonlattal élve olyan stílust, játékfilozófiát alakítottak ki, amelyet ellenféltől függetlenül alkalmaztak?
Ha megfelelően felkészíted a csapatodat, megtanítottál neki dolgokat védekezésben, emberhátrányban, támadásban, emberelőnyben, akkor többféle kártya van a kezedben. Négy játékfázist említettem, nekem mindegyikhez négy kártyám, azaz 4×4 lehetőségem volt. Ez a 16 jelentette az alapot. Meccsek előtt készültünk az ellenfélre és megbeszéltük, a kártyák közül melyiket húzzuk elő. Persze az ellenfél is készül belőled, így meglehet, aznap nem működik a terv, de akkor előhúzod az új kártyát, mert van mire váltani.
Mindebből kívülről csak annyi látszott, hogy olykor kortyolgat a kezében lévő fél literes palackból, de különösebb nagyjelenetek nélkül, mint egy karmester dirigál. Felülről nézte a meccset, vagy csak uralkodott magán, miközben belül majd felrobbant, annyira beleélte magát a játékba?
Nagyobb részt felülről, de adódtak olyan szituációk, amikor oda kellett helyezzem magam a játékosok közé, mert pszichés gátakat, problémákat éreztem náluk. Az edző viselkedésének módja egyéni. A leglényegesebb az, hogy mi kispad mellett ülve, állva dolgozunk, nem pedig kiságyon alva. Az edző nem védi ki az ötöst, nem lövi be az emberelőnyt, csak úgy tud segíteni a csapaton, ha beavatkozik, amikor szükséges. Úgy cserél, hogy lendítsen a játékon, és úgy beszélget a játékosokkal a meccs alatt, hogy a hátralévő részben mindenki jobb legyen. Ezek célirányos egy-két mondatok, elemezgetni ráérünk a meccs után is. Hogy mindehhez ki, hogy találja meg a stílusát, az egy mellékes dolog.
Melyik vereségre emlékszik a legfájóbb kudarcként?
A magyar vízilabdában az a kudarc, ha a válogatott nem nyer érmet. Az ezüst, vagy a bronz nem kudarcélmény, én sem úgy éltem meg. Egy döntő vagy egy elődöntő elvesztése, ha utána megnyered a bronzmeccset legfeljebb nagy csalódás. 29 világversenyből 24-szer érmet nyertünk. Ezek alapján kudarcnak azt lehet nevezni, amikor kétszer negyedikek, háromszor ötödikek lettünk.
Igaz, hogy a mindenkori vízilabda szövetségi kapitánynak van egy olyan kitétel a szerződésében, miszerint ha az év csúcseseményén nincs négyben a csapat, akkor minden további nélkül meneszteni lehet.
Már az enyémben is benne volt.
2001, Fukuoka vagy 2009, Róma után mégsem jött a kapitányváltás. Miért nem?
Ezt mindenki félreértelmezi, mert soha nem sikerült úgy kommunikálni, hogy világos legyen, még a szurkolóknak is, hiszen most ők, mint olvasók beavatottakká válnak. Még a mostani kapitányok sem értették a szerződésükben ezt a passzust, ezért nekik is elmagyaráztam, nem kell félni az ötödik helytől. A top 4-re vonatkozó pont csak a felmentés anyagi feltételét szabályozza. A szövetségnek más összeget kell fizetnie a határozott idejű szerződés egyoldalú idő előtti felmondása után, ha ötödik vagy, megint mást, ha harmadik. Ugyanis egy-egy kapitány bármikor felmenthető. Akár aranyérem után is. De meneszteni akkor fognak, ha mindent figyelembe véve nem tetszik a munkád az elnökségnek.
Volt kedvenc játékosa?
Arra vigyáztam, hogy olyan játékosom soha ne legyen a csapatban, akit nem kedvelek.
Ezért olyan játékosokat hívtam be, akik rászolgáltak a sportemberi szeretetemre.
Hány játékos fordult meg tétmeccsen irányítása alatt a válogatottban?
Nem számoltam még meg, de most lesz időm. Eddig nem volt.
Tippelni tud?
Ötven és száz között.
Ekkora mennyiség közül csak van olyan, akivel bár nem éreztette, de azt tudja mondani, na ő igazán közel áll a szívemhez.
Emberek vagyunk. Nem egyformán nőttek a szívemhez. A 21 olimpiai bajnok sem. Van, aki közelebb áll hozzám, van aki távolabb. De olyan egy sem volt köztük, akit ne szerettem volna, ne adtam volna meg az esélyt, hogy minél jobban játsszon.
Csak nem nevez meg senkit?
Mert olyan vagyok, mint egy apuka, aki nem tesz különbséget a gyerekek közt.
Mit érzett, amikor néha olyan játékosokat hagyott ki a válogatottból, akiket mások arra érdemesnek találtak?
Van egy mondás, a kevesek egyike, amit nem Fecsótól, hanem egy bankigazgatótól tanultam: ha hálát akarsz, vegyél kutyát!
Ha az a folyamat, amely végén eljutsz a győzelemig, olyan döntésekre kényszerít, amiben biztos vagy, hogy frászt hoz arra, akire vonatkozik, akkor azt vallom, kapitányként és elnökként is azért szavaztak nekem bizalmat, mert nekem az a dolgom, hogy előre nézzek és döntsek.
A 29/24-es éremszám, függetlenül a zárástól, a londoni olimpia kudarcot jelentő ötödik helytől ezt a hitvallást igazolta. A hatéves elnöki ciklus siker vagy kudarc?
Nagyon szeretem Attilát, az utódomat. Ezért ezt a kérdést akkor szeretném megválaszolni, amikor vele már sínen lesznek a dolgok.
Mikor?
Jövő tavasszal talán.
Addig mihez kezd?
Elmegyek Amerikába.
Az utóbbi időben évente többször járt ott. Miért?
Nagyon szeretem. Ott él az egyik legjobb barátom, aki a legkisebb fiam keresztapja. Most meghívtak előadni Sarasotába egy kardiológus világkongresszusra, ezért összekötöm a kettőt.
Mi köze a kardiológus szakmához?
Orvosnak ugyan orvos vagyok, de állatorvos. Nyilván nem ezért. Valószínűleg a résztvevők többsége nemcsak kardiológus, hanem főnök is. Lehetséges, hogy az én vezetői tapasztalataimra kíváncsiak, mert ebből mindenkinek van egy csomó jó és hasznos, de kevés az olyan eredmény, ami mindezt visszaigazolja.
Ezeket a tapasztalatokat már aktív kapitányi időszaka alatt is megosztotta?
Nem tiltotta senki. Legutoljára két napja tartottam egy ilyet, háromszor volt vastaps. Nem gerjesztettem. Biztos, hogy vannak az enyémnél jobb vezetői tapasztalatok, gondolatok, de a hitelesség a fontos. Sir Alex Ferguson hitelességét is az MU élén eltöltött 27 éve és a 80 ezer néző támasztja alá. Még ő is elfogadja az eredményeimet. A Sir azonnal gratulált Peking után. A sporteredmény az sporteredmény, még akkor is, ha mi nem 80 ezer ember előtt játszunk. Megjegyzem, pólóztunk 18 500 előtt. És az is igaz, hogy sokkal nagyobb figyelem irányul az ő munkájukra, de én nem tudtam a Chelsea-t legyőzni, mert nem voltam abban a helyzetben.
Képes lenne futballcsapatot is irányítani? Végül is volt már ilyen sportátváltásra példa. A cseh Zdenek Zeman például soha nem futballozott, röplabdázott, majd röplabdaedző volt, mielőtt elismert futballedzővé vált Palermóban és Olaszországban.
Zeman példája valóban azt mutatja, hogy akár tudhatnék is, de van önkritikám. A labdarúgás is egy szakma, én azzal nem vagyok tisztában. Azt el tudnám képzelni, ha igény lenne rá, hogy reggelente kávézzak, netán esténként vacsorázzak egy-egy futballedzővel, vagy néha bemenni az öltözőbe és a munkáját az észrevételeimmel, tanácsaimmal segíteni.
Coachingolni?
Hívhatjuk így is. Például szoros, baráti kapcsolatban álltam Ambros Martínnal (a Győri Audi ETO női kézilabda csapatának ötszörös BL-győztes edzője – a szerk.), amíg Magyarországon dolgozott. Rendszeresen találkoztunk négyszemközt, de soha nem mentem el a csapathoz megmondani neki, hogy mit, hogy kell csinálni, mert az az ő dolga. Egy csapat ugyanis egy edzőhöz kötődik.
Miről beszélgettek?
Már egyszeres BL-győztes edzőként ismertem meg egy vacsora alkalmával. Az első kérdése ez volt:
Basszus, hogy lehet ezt a színvonalat éveken keresztül tartani, mert attól tartok, mi nem tudjuk megismételni?
„Nem tudom – válaszoltam –, hogy hogy lehet, de azt el tudom mondani, mi hogyan csináltuk”. Még az utolsó BL-győzelme előtti napokban is felhívott, találkoztunk a MOM Parkban, megittunk egy kávét, miközben beszélgettünk másfél órát a problémáiról, félelmeiről. Elmesélte, mit tervez, nekem mi arról a véleményem. Ha másnak nem, de lelki szemetesládának jó voltam, vagy legalábbis olyannal beszélgetett, aki érti, amit mond.
És Amerika, a pihenés után mi a terv?
Nyilván nem fogom megnézni a kardiológiai kongresszusok jövő évre tervezett eseménynaptárát… Bármi előfordulhat. Meglátom és eldöntöm. Olyat fogok csinálni, ami érdekel és amit szeretek. Egy dolog nyilvánvaló, nem akarok nyugdíjas életet élni, mert annál sokkal több energiát érzek magamban. Ebben az életfázisban az embernek még aktívnak kell lennie. Nem tudom, hogy észrevetted-e, de az idős falusi nénik, akik mindig túlélik a férjüket, tavasztól őszig a veteményesben sertepertélnek, etetik a baromfit, a malacot, de rendre télen halnak meg. Mert nincs dolguk. Tehát igyekszem aktív maradni.
