Sport

Kétszeres olimpiai bajnok váltja Keményt a pólószövetség élén

Vári Attila lett a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) új elnöke.

A szervezet vasárnapi közgyűlésén, a Duna Arénában a játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezetőt egyhangú döntéssel választották meg,

megbízatása 2020. október 22-ig szól.

A 42 éves Vári Attila Kemény Dénest váltja a poszton, utóbbi 2012 vége óta töltötte be a tisztséget, nyáron azonban jelezte, szeptember 30-ával távozik.

Minden idők egyik legnagyobb gólját dobta a 2000-es olimpiai döntőben:

Az MVLSZ szerda reggelre hirdette meg a közgyűlést, amely akkor határozatképtelennek bizonyult, így a Duna Arénában már nem volt jelentősége annak, hányan jelennek meg a tagok közül. Végül a 366 mandátummal rendelkező tag közül 144-en regisztráltak az uszodakomplexum egyik különtermében.

A közgyűlésen először Hesz Máté főtitkár mondott köszönetet Kemény Dénesnek azért a 2114 napért, amelyet a szervezet elnökeként töltött el. Ezt követően Kemény Dénes lépett a pulpitushoz és röviden köszönetet mondott a vízilabdában eltöltött huszonkét évért, majd távozott a teremből.

Mint az a közgyűlésen kiderült, 51 elnökjelölés érkezett be a szervezethez, mindegyik Vári Attilát jelölte meg, és mivel vasárnap sem jelentkezett újabb elnökjelölt, ezért ő maradt az egyetlen, aki indult a posztért.

A voksolás előtt Vári Attila “Folytassuk egy csavarral!” címmel mutatta be programtervezetét, amelynek legfontosabb pontjai a megfelelő számú szakemberképzés, a sportdiplomácia erősítése, a szakmai műhelyek és központi akadémiai rendszer kialakítása voltak.

Az MVLSZ alapszabályzata elnökválasztás esetén titkos szavazást ír elő, azonban ha csak egy jelölt van, lehetőség van nyílt voksolásra is. A megjelentek utóbbiban egyetértettek és egyhangúlag szavazták meg Vári Attilát a szervezet élére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik