Sport

Ljubomir Vranjes lelkiismerete tiszta

Ljubomir Vranjes, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának távozó vezetőedzője úgy fogalmazott, sokkal többet akart elérni a csapatával. A svéd edzőt hétfőn bocsátotta el klubja, ezért búcsúzóul a közösségi oldalán üzent az érdeklődőknek.

A Veszprémmel kötött házasság nem úgy működött, ahogyan akartuk. Számomra szomorú a mai nap, ennél sokkal többet akartam elérni. Sajnos az álmom ezúttal nem valósult meg

Kezdte Vranjes a bejegyzését, majd a svéd tréner a emlékeztetett, hogy 12 hónap alatt kilenc tétmérkőzést veszítettek csupán. Hozzátette, egyrészt a 2017-es BL-győztes macedón Vardar Szkopje elleni vereség már túl sok volt a klubnak, másrészt néhány meccs számára is komoly csalódást okozott.

Nagyszerű győzelmeket is arattunk, nagyszerű mérkőzéseket is játszottunk ebben az időszakban, ezeket nem akarom elfelejteni. Kihívás volt, hogy új csapatot építsünk, s egyúttal új filozófiát honosítsunk meg. Ez nem volt könnyű a nagy célok közepette, de nem is volt lehetetlen

– írta.

Vranjes leszögezte, az elmúlt 12 hónap alatt minden alkalommal a legjobbját nyújtotta, és mindent megtett, amit ígért. Zárásként leszögezte, biztos benne, hogy a játékosok is mindent kiadtak magukból a győzelemért. Bejegyzése végén minden támogatást megköszönt és azzal zárt: Hajrá Veszprém!

A svéd szakember jövője a válogatott élén sem biztos, a hét második felében döntenek majd a sorsáról.

Nyitókép: telekomveszprem.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik