Sport

Babos 28 hellyel jobban álló ellenfelet vert ki Pekingben

Babos Tímea magabiztos győzelemmel kezdte szereplését a pekingi keménypályás tenisztorna 8,3 millió dollár (2,3 milliárd forint) összdíjazású női versenyében.

A világranglista 56. helyezettje az első fordulóban mindössze négy játékot veszített a tajvani Hszie Szu-vej ellen, aki a 28. helyen áll a WTA rangsorában.

A torna honlapja szerint a mérkőzés 70 percig tartott.

A magyar játékos következő ellenfele a 15. helyen kiemelt belga Elise Mertens és a kínai Csang Suaj hétfői meccsének továbbjutója lesz a 32 között.

“Nagyon nehéz meccs volt, hiszen Hszie elég jó formában volt az elmúlt időben, hihetetlenül jó eredményeket ért el. Ráadásul a mai nap körülményei is nehezek voltak, hideg volt, rettenetesen fújt a szél”

– nyilatkozta saját honlapján Babos.

Hozzátette, sokat segített neki, hogy Fucsovics Márton és edzője, Sávolt Attila is végignézte a mérkőzését, hiszen ezen a versenyen is egyedül van.

Eredmény, 1. forduló, a 32 közé jutásért:

Babos Tímea – Hszie Szu-vej (tajvani) 6:2, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik