Sport

Véget ért a magyar teniszező menetelése

Stollár Fanny számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a Taskentben zajló 250 ezer dollár (68,5 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán. A világranglistán 158. Stollár a csütörtöki összecsapáson az első játszmában kétszer is el tudta venni az orosz Margarita Gaszparjan (299.) adogatójátékát, és mivel a magáét csak egyszer veszítette el, 41 perc után előnybe került.

A második szett azonban már nem alakult jól a 19 éves magyar teniszező számára, Gaszparjan jóval stabilabban szervált, fogadójátéka viszont jelentősen feljavult, így aztán 1 óra 18 percet követően egyenlített. A döntő játszma elején Stollár három bréklabdát is kihasználatlanul hagyott, ellenfele viszont pár perccel később brékelte őt, ezzel 4:1-re elhúzott. A magyar teniszező ezt követően már játékot sem nyert,így búcsúzott.

Stollár jó teljesítményének köszönhetően a jövő héten így is pályafutása legjobb helyén, a 130. hely környékén áll majd a világranglistán.

Végeredmény – taskenti tenisztorna, negyeddöntő

Margarita Gaszparjan (orosz)-Stollár Fanny 3:6, 6:2, 6:1

Nyitókép: Mitchell Layton/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik