Sport

Halálcsoportba került a Szolnoki Dózsa a vízilabda BL-ben

Brutális csoport jött össze a vízilabda Bajnokok Ligájának barcelonai sorsolásán. Összekerült ugyanis a B csoportban az elmúlt három év győztese: a címvédő Olympiakosz, a tavalyi győztes Szolnoki Dózsa, valamint a 2016-os aranyérmes, a horvát Jug Dubrovnik.

A másik csoportba kerülő ZF-Eger ellenfelei között az olasz Pro Recco és a szerb Crvena Zvezda is ott lesz, míg a magyar bajnok FTC-nek két selejtezőkört kell sikerrel vennie a csoportkörbe kerüléshez. Az európai szövetség (LEN) közleménye szerint az első selejtezőkör mérkőzéseire jövő hétvégén kerül sor Brassóban és Strasbourgban, majd következik a második selejtezőkör, amelyben már az FTC is érdekelt lesz. Ha a ferencvárosi együttes ezt, valamint az utána következő kört is sikerrel teljesíti, akkor főtáblára jut.

A második selejtezőkör meccseire szeptember 28-30. között, az utolsó kör oda-visszavágós találkozóira pedig október 6-án és 10-én kerül sor. A harmadik körben búcsúzó csapatok az Eurokupában folytatják.

A csoportkör első fordulóját október 17-én rendezik, az A csoportban a ZF-Eger a spanyol Barcelonetához látogat, míg a Szolnok hazai medencében kezd egy selejtezőből feljutó együttes ellen.

Férfi vízilabda BL, csoportok:

    A csoport:
ZF-Eger
Pro Recco (olasz)
egy selejtezőből bejutó csapat
Steaua Bucuresti (román)
Crvena zvezda (szerb)
CNA Barceloneta (spanyol)
Dinamo Moszkva (orosz)
egy selejtezőből bejutó csapat

    B csoport: 
Szolnoki Dózsa
egy selejtezőből bejutó csapat
Olimpiakosz (görög)
Spandau 04 (német)
Mladost Zagreb (horvát)
egy selejtezőből bejutó csapat
Jug Dubrovnik (horvát)
Waspo Hannover (német)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik