Sport

Kozák Danuta győzelemmel rajtolt a kajak-kenu vb-n

Egy-egy előfutam-győzelemmel és második hellyel tért vissza a világbajnoki mezőnybe az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, aki előbb egyesben, majd Kárász Annával párosban mutatkozott be 500 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu vb-n.

Egyesben a várakozásoknak megfelelően sokan (33-an) neveztek, így az első pálya megnyerésével nem lehetett egyből a döntőbe kerülni, az UTE 31 éves, 11-szeres világbajnok kajakosa azonban ezúttal sem adta alább az első helynél. Már a rajt után nem sokkal több mint fél hajóhossz előnnyel vezetett, és magabiztosan lapátolva nyert. Folytatás pénteken, a középfutamban, majd a K-1 500 méter fináléját szombaton rendezik.

Kozák a parton azt mondta: élvezte a tavalyi évet, amelyet kislánya születése miatt kihagyott, de most örül, hogy újra itt lehet és versenyezhet. Az esélyekkel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, mint mondta, még sok futam vár rá a hétvégén, ezekre összpontosít.

Ezek közül a következő már bő egy órával az egyes előfutama után következett is, a 2017-ben vállsérülése miatt szintén pihenő Kárásszal egy másik olimpiai számban szálltak vízre. Baljukon a tavaly győztes Lisa Carrington és Caitlin Ryan evezett, akik hamar az élre álltak, de a magyarok nem próbáltak meg már most meccselni az új-zélandiakkal, erejüket tartalékolva az ugyancsak döntőt érő második helyen értek be. Az éremcsatára ebben a számban is szombatig kell várni.

Csütörtökön még hat magyarért szoríthatunk az előfutamokban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik