Sport

Doppingeljárás miatt két magyar kajakos engedélyét bevonták

Doppingeljárás miatt változások történtek az augusztus 22-én kezdődő portugáliai kajak-kenu világbajnokságra készülő magyar válogatott keretében. A magyar szövetség (MKKSZ) szombati tájékoztatása szerint Hüttner Csaba szövetségi kapitány döntése értelmében a férfi kajakpárosok 500 méteres versenyében Tóth Dávid és Kulifai Tamás, 1000 méteren pedig Noé Bálint és Ilyés Róbert indulhat.

A változás előzménye, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) eljárás alá vonta a korábban megnevezett Mozgi Milán, Somorácz Tamás páros egyik tagját.

A közlemény szerint az MKKSZ a jogszabálynak, egyben saját szabályzatának megfelelően az érintett sportoló versenyzési engedélyét felfüggesztette. Az eset annak az együttműködésnek köszönhetően derült ki, amelyet az MKKSZ és a MACS két évvel ezelőtt kötött.

A szövetség saját költségvetése terhére évente 25 millió forintot fordít a lehető legszélesebb körű ellenőrzésekre, az eljárás befejezéséig pedig az ügyben további nyilatkozatot nem tesz már.

A felnőtt válogatott augusztus 21-én utazik Montemor-o-Velhóba, a világbajnokság másnap a para kajak-kenusok futamaival kezdődik.

Nyitókép: az Atomerőmű Sportegyesület Facebook-oldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik