Sport

Komoly sportdiplomáciai sikert aratott a magyar találmány

Újabb jelentős sikert ért el a teqball nevű magyar találmány, amely arra hajaz, mintha egy meghajlított pingpongasztalon lábteniszeznénk, így aztán tökéletesen alkalmas arra, hogy fejlessze a profi, illetve amatőr játékosok technikáját.

A teqball most Ázsiát hódította meg, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az Ázsiai Olimpiai Tanács jakartai ülésén hivatalos sportágként ismerte el,

ami azt jelenti, hogy a teqball akár felkerülhet a négy év múlva esedékes Ázsiai Játékok műsorára.

“Ez világszenzáció! Megszületett a teqball hivatalosan is.  Sok olyan játék van, amely sportként funkcionál, de hivatalosan nem ismeri el egyik nemzetközi olimpiai szervezet sem. Nekünk ez egy év alatt sikerült! Kimondhatatlanul büszkék vagyunk, ez Magyarországnak is hatalmas sportdiplomáciai siker!” – áradozott az egyik alapító, Huszár Viktor.

A teqball már korábban is maga mellé állított világsztárokat, hiszen Ronaldinho Budapesten tartott bemutatót, és Neymarék is előszeretettel melegítenek ezzel az öltözőben.

Októberben pedig újabb híveket szerezhet magának a sportág, mivel a franciaországi Reimsben rendezik a második teqballvébét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik