Sport

Visszavonult a Győri ETO 27 éves beállója

A Győri ETO KC beállója, Yvette Broch némileg váratlanul bejelentette ideiglenes visszavonulását. A 27 éves holland játékos az elmúlt időszakban szinte csere nélkül játszotta végig az elmúlt két idényt: Heidi Löke gyermeke miatt, Anja Althaus pedig súlyos sérülése miatt nem állt a győriek rendelkezésére.

Az elmúlt szezon fantasztikus volt, de rettentő sokat kivett belőlem fizikálisan és mentálisan is. Nagyon nehéz volt ezt a döntést meghoznom, de úgy érzem, hogy most a szervezetem által küldött jelekre kell hallgatnom és bejelentettem dr. Bartha Csaba elnök úrnak, hogy szeretném felfüggeszteni a szerződésem.

– idézi a klub honlapja a holland kézilabdázót.

Broch 2015-ben igazolt Győrbe, az elmúlt három szezonban két Bajnokok Ligáját, három bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert a csapattal, emellett a Női Kézilabda Magyar Kupában kettő arany- és egy ezüstérmet szerzett.

Már idén májusban, láttuk Yvette-en, hogy teljesen elfogytak az energiakészletei. Közösen bíztunk benne, hogy a szinte teljes kimerültség határa után a nyári szünetben szervezete képes lesz regenerálódni, és társaival megkezdheti majd július közepén az előttünk álló szezonra a felkészülést. Yvette azonban tegnap arról tájékozatott, hogy nincs az élsportra megfelelő állapotban és kérte, hogy szüneteltessünk szerződését. A mai napon közösen megegyeztünk, így Yvette Broch szerződése a 2018/19-es szezonra vonatkozóan továbbra is él,  viszont módosításra került. Bízunk benne, hogy elsősorban az idő és a megfelelő regenerációs kezelés valamint pihenés hatására a világklasszis játékos állapota ismét a régi lesz, ezért szó sincs a szerződése megszüntetéséről. Yvette Broch továbbra is a Győri Audi ETO KC játékosa, és visszavárjuk!

– foglalta össze az ETO álláspontját dr. Bartha Csaba.

Broch pótlása vélhetően házon belül megoldódik, az ifjúsági válogatott Varga Emőke juthat szóhoz, illetve a norvég Kari Brattset, az idei szerzemény.

Kiemelt fotó: gyorietokc.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik