A férfi vízilabda Európa-bajnokság helyosztóin Magyarország 7-6-os vereséget szenvedett Montenegrótól, így a 7-8. helyért játszik szombaton. A döntőbe jutásért folytatott harcban a szerbek óriási, hat végleges kiállítással fűszerezett csatában verték a horvátokat (9-7), míg a másik ágon Spanyolország az olaszok felett aratott 8-7-es győzelemmel biztosította helyét a döntőben.
Utóbbi mérkőzésen elképesztő játékvezetői hiba is kellett a spanyol sikerhez – vagy ennyit jelent a hazai pálya. A szlovén Boris Margeta Pietro Figlioli lövésénél nem adott gólt Olaszországnak, holott a labda láthatóan teljes terjedelmében a kapuban volt.
Ki is kockáztuk:
A spanyol válogatott ezzel nyert 8-7-re és így jutott be a 2018-as barcelonai Eb fináléjába, ahol Szerbia lesz az ellenfele.
A szlovén játékvezetőnek azonban nem ez volt az első ilyen baklövése. 2012-es olimpia csoportkörében ráadásul épp úgy a spanyoloknak vezetett, akik a horvátok elleni találkozón a „szívószál másik oldalán” álltak – szúrta ki Szabó Zoltán, korábbi többszörös magyar bajnok, BL-győztes újpesti vízilabdázó, aki jelenleg az m4sport szakkommentátora..
A spanyol Ivan Pérez két másodperccel a vége előtt csavart gólt a horvát kapuba. A labda itt is láthatóan a kapufa mögött. A gólt a vonalbíró megadta, Boris Margeta azonban felülbírálta, így a végeredmény 8:7 a horvátoknak.
A találkozó vége botrányba fulladt emiatt. Miközben a horvát játékosok már rég elhagyták a medencét, és nyilatkoztak a meccs után, amikor a spanyolok még a gólért reklamáltak. Rafa Aguilar kapitány Margetát a vállánál fogva forgatta a kivetítőn látható visszajátszás felé, de ettől még a szlovén hajthatatlan maradt (lásd a nyitóképen, AFP PHOTO/ MANAN VATSYAYANA), de kár volt, mert több meccset nem vezethetett eztán, hazaküldték.
Két ugyanolyan szituáció, mindkettőnél ugyanaz a játékvezető. Van ilyen? Erre mondják, a sportban a pech és a szerencse előbb utóbb kiegyenlíti egymást. A spanyolok hat évet vártak rá.