Sport

Szilágyi Áron a hátán vitte be a csapatot a vébéelődöntőbe

Kiélezett mérkőzésen két tussal legyőzte a németeket, ezzel elődöntőbe jutott a magyar férfi kardválogatott a kínai vívó-világbajnokságon, Vuhsziban.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád trió az első öt asszóban hátrányban volt, a hatodikban azonban Szilágyi 9-3-ra verte Benedikt Wagnert, ezzel 30-28-ra fordított. Ezután Gémesi 7-2-re kikapott Richard Hüberstől, Szatmári pedig 5-4-re Max Hartungtól, így az utolsó párban Szilágyi és az erdélyi származású Szabó Mátyás a németek 40-36-os vezetésénél ment fel a pástra. A kétszeres olimpiai bajnok magyar vívó azonban megint összehozott egy 9-3-as asszót, ezzel kiharcolta a továbbjutást.

Szilágyi plusz tízes, Szatmári mínusz hármas, Gémesi pedig mínusz ötös találati aránnyal fejezte be az összecsapást. Decsi Tamás nem vívott.

Az elődöntőben a magyarok az oroszokat simán verő olaszokkal mérkőznek.

A férfi kardozók csapatversenye már kedden elkezdődött, akkor a magyar válogatott a nyolcaddöntőben magabiztosan verte a japánokat.

Eredmények – férfi kard csapatverseny

negyeddöntő:
Magyarország-Németország 45-43
Olaszország-Oroszország 45-31
Koreai Köztársaság-Franciaország 45-38
Georgia-Irán 45-37

keddi eredmény, a 16 között:
Magyarország-Japán 45-34

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik