Sport

Átgázoltunk Törökországon a vízilabda Eb-n

A címvédő magyar női vízilabda-válogatott 32-5-ös győzelmet aratott a török csapat felett vasárnap a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában. Bíró Attila együttese szombaton, a nyitókörben 13-9-re kikapott a házigazda spanyoloktól, így volt min javítani, de a papíron sokkal gyengébb török csapat a medencében is gyengének bizonyult.

Szintén jó hír számunkra, hogy a szervezők korrigálták a szombati bakijukat és ezúttal szépen szólt a magyar himnusz a Piscines Picornell uszodában.

A törökök az oroszoktól elszenvedett 35-4-s vereséggel rajtoltak, és ezúttal sem számíthattak sok jóra. A magyar szövetségi kapitány előzetesen közepes erősségű edzésnek minősítette ezt a mérkőzést, amelyen a két csapat közötti óriási különbség miatt még a különböző figurákat vagy az emberhátrányos védekezést sem lehet gyakorolni.

A magyar válogatott könnyedén szerezte a találatokat, mindenki feliratkozott a góllövők közé, a törököknek öt gól és néhány kivédekezett támadás jelentett csupán sikerélményt.

Legközelebb kedden 15.30 órától a szerbek ellen folytatja szereplését a magyar csapat.

Végeredmény – Női vízilabda Eb, 2. csoportmeccs

Magyarország-Törökország 32-5 (8-1, 5-1, 9-1, 10-2)

Kiemelt Fotó: Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik