Sport

Babos verhető ellenfelet kapott, mégis kiesett Wimbledonban

Babos Tímea a hétfői első fordulóban búcsúzott egyesben a wimbledoni teniszbajnokságon. A világranglistán 38. magyar játékos és ellenfele, a rangsorban 34. ukrán Leszja Curenko most találkozott ötödször:

eddigi összecsapásaikon háromszor Babos nyert, legutóbb, idén Hobartban viszont 29 éves riválisa volt a jobb.

Wimbledoni találkozójukon először Babos veszítette el adogatását, ám 3:3-nál már ismét egyenlő volt az állás. Curenko ezt követően a legjobbkor, 5:5-nél brékelte ismét riválisát, és 46 perc után előnybe került.

A második szettben nagyon rosszul kezdett a 25 éves magyar teniszező, kétszer is elveszítette adogatását, és bár bréklabdákig még eljutott, Curenko könnyedén, 74 perc alatt lezárta az összecsapást.

Babos a mérkőzésen 34 ki nem kényszerített hibát követett el, riválisa mindössze 18-at.

A magyar játékos párosban is érdekelt, ott a francia Kristina Mladenoviccsal alkotott duója első kiemeltként egy japán kettőssel kezd majd.

“Sajnos egy elég rossz időszakon megyek keresztül, az elmúlt hetekben fájdalmakkal, sérülésekkel bajlódtam, most nem érzem túl jól magam. Az első szettben próbálkoztam, akartam, de amikor ott lett volna a lehetőség 4:3-nál, bréklabdánál, akkor egy nagyon könnyű labdát rontottam. Normál helyzetben ezt be szoktam ütni. Sajnálom, hogy így alakult” – nyilatkozta Babos.

A férfiaknál a nap rangadóján a svájci Stan Wawrinka négy szettben legyőzte a világranglistán hatodik helyen álló bolgár Grigor Dimitrovot. Wawrinka – aki az 1:6-os első szett után fordított, és nyerte meg a 2 óra 52 perces összecsapást – egy év után kerekedett top 10-es rivális fölé.

A háromszoros Grand Slam-tornagyőztes svájci a GS-tornák közül csak a wimbledonit nem tudta még megnyerni,

legjobb eredménye a negyeddöntő, ahova 2014-ben és 2015-ben is bejutott.

Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

nők:
Leszja Curenko (ukrán) – Babos Tímea 7:5, 6:2
Maria (német) – Szvitolina (ukrán, 5.) 7:6 (7-3), 4:6, 6:1
Görges (német, 13.) – Puig (Puerto Ricó-i) 6:4, 7:6 (9-7)
Siniakova (cseh) – Vandeweghe (amerikai, 16.) 6:7 (3-7), 6:3, 8:6
Strycova (cseh, 23.) – Kuznyecova (orosz) 7:6 (8-6), 7:5
Buzarnescu (román, 29.) – Szabalenka (fehérorosz) 6:7 (3-7), 6:1, 6:4
A. Radwanska (lengyel, 32.) – Ruse (román) 6:3, 4:6, 7:5
Dzsabeur (tunéziai) – Golubic (svájci) 2:6, 6:3, 6:3
Safarova (cseh) – Bondarenko (ukrán) 6:4, 6:4
Mladenovic (francia) – Schmiedlova (szlovák) 5:7, 6:2, 6:2
Tomova (bolgár) – Smitkova (cseh) 7:6 (7-3), 6:1
Bertens (holland, 20.) – Stefkova (cseh) 6:3, 6:2
S. Williams (amerikai, 25.) – Rus (holland) 7:5, 6:3
Swan (brit) – Begu (román) 6:2, 6:2
Peterson (svéd) – Kuzmova (szlovák) 7:6 (7-3), 7:6 (11-9)
Brengle (amerikai) – Krunic (szerb) 2:6, 6:3, 6:3
Blinkova (orosz) – Vang (kínai) 6:7 (4-7), 6:4, 6:4

 

férfiak:
Wawrinka (svájci) – Dimitrov (bolgár, 6.) 1:6, 7:6 (7-3), 7:6 (7-5), 6:4
Mannarino (francia, 22.) – Garin (chilei) 6:3, 1:6, 7:6 (7-4), 6:2
Monfils (francia) – Gasquet (francia, 23.) 7:6 (8-6), 7:5, 6:4
Cicipasz (görög, 31.) – Barrere (francia) 6:3, 6:4, 6:7 (3-7), 7:5
Harrison (amerikai) – Carballes Baena (spanyol) 6:1, 6:4, 6:2
Millman (ausztrál) – Travaglia (olasz) 6:7 (6-8), 6:3, 7:5, 6:2
Lorenzi (olasz) – Djere (szerb) 7:6 (7-1), 6:7 (3-7), 6:2, 6:4
Lacko (szlovák) – Bonzi (francia) 4:6, 6:3, 7:6 (7-5), 6:4
Bemelmans (belga) – Johnson (amerikai) 7:5, 6:3, 4:6, 6:7 (0-7), 8:6
Bedene (szlovén) – Norrie (brit) 4:6, 7:6 (7-4), 7:6 (7-4), 6:4
Anderson (dél-afrikai, 8.) – Gombos (szlovák) 6:3, 6:4, 6:4
Isner (amerikai, 9.) – Maden (német) 6:2, 7:6 (7-4), 7:5
Karlovic (horvát) – Juzsnyij (orosz) 4:6, 7:5, 7:6 (9-7), 6:3
Seppi (olasz) – Smith (ausztrál) 6:2, 6:4, 6:1
Pella (argentin) – Kubler (ausztrál) 6:4, 7:5, 4:6, 7:6 (7-3)
Mcdonald (amerikai) – Berankis (litván) 4:6, 7:6 (8-6), 6:3, 7:6 (8-6)
Fabbiano (olasz) – Bhambri (indiai) 2:6, 6:3, 6:3, 6:2
Donaldson (amerikai) – Dzsaziri (tunéziai) 7:6 (7-5), 6:3, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik